Facebook hozzászólás
168

Ötszázféle pálinkát kóstolhatunk Gyulán

Ötszáztizenegy tételt neveztek be a XVI. Nemzetközi Kisüsti Pálinkafesztiválra, amelyet idén április 17. és 19. között rendeznek meg Gyulán. Magyarország mellett Örményországból, Romániából, Szerbiából, Abháziából és Szlovákiából is neveztek pálinkákat és likőröket a versenyre.

Kép: PP

Tavaly összesen 660 tételt küldtek be a versenyzők, a korábbi években ennél is több nevezés érkezett. Lovász Sándor és Lovassy György versenyigazgató közölte: csütörtökön a 21 tagú zsűri megkezdte a párlatok „érzékszervi előzsűrizését”. Ekkor kiszűrik azokat a tételeket, amelyekről például már szaglás alapján megállapítható, hogy „nem ütik meg a mércét” – magyarázták. Ez a folyamat pénteken befejeződik.

A pálinkafesztivál keretében megrendezendő IV. Pálinka Világkupa eredményhirdetése április 18-án lesz a gyulai vár udvarán. Zalai Mihály, a Békés megyei Önkormányzat elnöke és Lovász Sándor a közelmúltban írták alá azt a megállapodást, amely szerint a fesztiválon kiválasztják Békés megye pálinkáját, amely egy évig a kereskedelmi forgalomban a palackján viselheti a megyei címert.

Az évről évre mintegy húszezer látogatót vonzó gyulai pálinkafesztivál a magyar gyümölcs népszerűsítésére törekszik, idén díjazzák a lekvárokat, befőtteket, szörpöket, gyümölcsborokat, gyümölcsös süteményeket, sőt a különböző gyümölcseceteket is. A gyümölcskészítményeket április 3-ig lehet nevezni a versenyre, a gyümölcsös sütemények regisztrációját pedig április 9-ig várják a szervezők.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!