Facebook hozzászólás
260

Óriási magyar színházi siker

Kubik Anna nyerte a legjobb színésznőnek járó díjat a brassói XXVIII. Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztiválon. A seregszemlére, amely az eredeti, újszerű dramaturgiájú előadások bemutatására törekszik, a Csokonai Színház Az ajtó című előadása kapott meghívást, melyben a Kubik Anna a különös házvezetőnő, Emerenc alakját kelti életre.

Minden színház számára fontos a nemzetközi megmérettetés”- mondta a színművész a díj elnyerése kapcsán. Hozzátette: A debreceni Csokonai Színház társulata azért is érezte különösen megtisztelőnek a meghívást, mert a Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivál 28 éves történetében eddig nem szerepelt magyarországi előadás”. A díjat az egész társulat szakmai elismerésének tekinti, s hangsúlyozta azt is, hogy aki ismeri a pályafutását, az tudja, hogy számára még nagyobb jelentőséggel bír a díj elnyerése.”

Kubik Anna Az ajtóban, Kép: Máthé Gábor
Kubik Anna Az ajtóban, Kép: Máthé Gábor

A november 10-e és 19-e között immár 28. alkalommal megrendezett seregszemlén idén tíz vendégjátékot nézhetett meg a fesztiválközönség. A Szabó Magda regényből készült debreceni adaptációt óriási közönségsiker övezte november 15-én  a Sică Alexandrescu Színházban. A fellépő román, angol, francia és moldovai társulatok között a zsűri hat díjat osztott ki: a legjobb előadás, rendezés, forgatókönyv, színésznő-színész díjakat és a zsűri különdíját is.

Kubik Anna és Varga Klári Az ajtóban, Kép: Máthé András
Kubik Anna és Varga Klári Az ajtóban, Kép: Máthé András

A debreceni Szabó Magda-adaptáció rendezője Naszlady Éva, dramaturgja Adorján Beáta volt. A főbb szerepeket Kubik Anna, Varga Klári és Vranyecz Artúr alakítja.

Új humorsorozattal tarol az Irigy Hónaljmirigy
Bemutatta legújabb vicces videóját az Irigy Hónaljmirigy saját YouTube csatornáján. Az amerikai showman, Jimmy Fallon népszerű sorozata alapján született Jimmy a falon verzió első klipjében Nagy Feróval együtt játszott a magyar paródia banda, a későbbiek folyamán többek között olyan sztárok is felbukkannak majd, mint Kis Grófo, Ganxsta Zolee, Hooligans Csipa vagy a Vastag testvérek.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!