Facebook hozzászólás
304

Nézőcsúcson a DESZKA

Nagy érdeklődés mellett, komoly szakmai elismeréssel övezve zajlott a tizedik DESZKA Fesztivál a Csokonai Színházban. Csaknem három és félezer néző volt kíváncsi az egy hétig tartó rendezvény előadásaira, számos rendező, író, dramaturg, kritikus érkezett a hazai és a határon túli színházakból, szakmai műhelyekből Debrecenbe. A nézőszám azért is kiemelkedő, mert csupán három nagyszínpadi előadás volt az idei produkciók között, a darabok rendezői rendszerint szűkített vagy épített nézőterű, intimebb játszóhelyekre álmodták meg előadásaikat.

Telenki Réka az Egyasszonyban, piros ruhában, kezével egy kék sapkát szoryt magához, Fotó: Takács Attila
Telenki Réka az Egyasszonyban, Fotó: Takács Attila

A március 18. és 25. között megrendezett jubileumi fesztivál legnépszerűbb darabjai a nézők körében a nagyváradi Szigligeti Színház Az eset című produkciója, a Füge és az Orlai Produkció együttműködésében létrejött Egyasszony, valamint Spiró György drámája, a Helo, dr. Mengele! voltak. A hagyományos szakmai értékeléseken a legnagyobb elismerést a Hajdú Szabolcs rendezte Ernelláék Farkaséknál, az Örkény István Színház  Diggerdrájvere, a Jeles András által színpadra vitt József és testvérei, a Forte Tásulat A te országod  és az Egyasszony című darabok váltották ki a felnőtteknek szóló előadások közül, míg a GÖRDESZKA gyerek-és ifjúsági szekciójából a Tündér ballonkabátbancímű bábelőadás érdemelte ki a házi bölcsek dicsérő szavait.

Spiró György a szakmai megbeszélésen, Kép: Máthé András
Spiró György a szakmai megbeszélésen, Kép: Máthé András

A válogatók, a színház Művészeti Műhelye csaknem száz előadás közül választotta ki a DESZKA tizenhét, a GÖRDESZKA hét darabját, s idén először indult útjára az UGRÓDESZKA, melynek keretében három színházi képzést adó felsőoktatási intézmény négy kortárs magyar tematikájú produkcióját gyűjtötték össze.

Bemutató
Új értelmezésben mutatta be nemrég a debreceni Csokonai Színház a Traviatát. A részletekről itt már beszámoltunk!

A szakmai programok keretében két jubileum találkozott: Debrecen kőszínházának százötvenedik évadát és a DESZKA Fesztivál megrendezésének tizedik alkalmát együtt ünnepelte a színház. Ennek jegyében a fesztivál megnyitóját Máthé András „Álomkergetők” című színházi fotó-kiállításának, az egyik estét az 1990-es évek kortárs magyar ősbemutatóinak, a fesztivál zárónapját pedig a Ruszt József debreceni éveire való emlékezésnek szentelte a Csokonai Színház.  A fotóművész száz színházi fotóból álló tárlata az évad végéig tekinthető meg a teátrum nézőtéri büféjében és második emeleti folyosóján.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!