Facebook hozzászólás
382

Nem könnyű Vastag Csabának lenni!

Vastag Csaba hazánk egyik legismertebb előadója, aki évek óta töretlenül sikeres, bár ezért keményen megdolgozik. A Class Utasban Garami Gábornak úgy fogalmazott, Vastag Csabának lenni egész napos elfoglaltságot jelent… A sztár arról is mesélt, milyen volt az első autója és mit gondol a közösségi médiáról.

Hétről hétre az ország legismertebb előadóit faggatja Garami Gábor a Class FM népszerű digitális műsorában, amelyben a rádiósnak most először ki kellett adni a kezéből az irányítást. Vastag Csaba ugyanis nem szívesen utazik az anyósülésen: „Gyerekkoromban nem igazán lehetett vinni sem biciklivel, sem motorral, egyszer mégis megengedtem egy nagyon kedves barátomnak, aki nagyon jól motorozott. Én viszont voltam olyan balfácán, hogy mindig az ellenkező irányba dőltem, amit nem szabad és akkora esés lett a vége, hogy megfogadtam, soha többé nem vihetnek semmivel” – árulta el Csaba.

Vastag Csaba nem bírta az anyósülésen Kép: sajtóanyag

Vezetni azonban nagyon szeret, és első autójára is jól emlékszik.
„Volt egy kis spórolt pénzem és még kértem hozzá kölcsön, hogy meg tudjam venni. Apukámnak nem mertük elmondani, így három hétig egy benzinkúton parkoltam vele. Egy 1.3-as dízel autó volt, és úgy kellett beindítani, hogy egy hosszú vas csavarhúzóval a motorháztetőt felnyitva össze kellett érinteni két pontot” – mesélte nevetve a sztár, aki a koncertekről is legszívesebben maga vezet haza, előtte azonban szívesen marad beszélgetni a rajongóival is.

„A személyes találkozásban hiszek, ezért viszonylag ritkán használom a közösségi médiát. Fontos, hogy jöjjenek el a koncertekre, találkozzunk ott. Általában elrohanni sem nagyon szoktam a fellépésekről, így akár még beszélgetni is lehet, előfordul, hogy még bulizni is maradok. Szóval jobban kedvelem a személyes kontaktust” – árulta el Csaba, akinek hivatalos oldalán közel 310 ezer követője van, privát profilja azonban Garami Gáborhoz hasonlóan nincs. A Class FM népszerű műsorvezetője úgy véli, rádiós oldalán is megoszthat magánjellegű információkat.

„Még a legnagyobb világsztárok, mint Madonna, Britney Spears vagy Beyoncé – akik nyilván nem egyedül működtetik az oldalaikat – is posztolnak a rajongói oldalaikon olyan képeket, amelyeket láthatóan ők maguk, és nem profi fotósok készítettek. Nincs szupertitkos privát életem, szívesen megosztom a követőimmel az életem fontosabb pillanatait” – magyarázta Garami, aki szerint a közösségi média használata nagyon fontos eleme a márkaépítésnek.

Miért akart rockzenekart alapítani Vastag Csaba? Miért nincs privát Facebook-oldala? Hogyan birkózik meg egy nyelvtörővel? Kiderül a Class Utas legújabb adásából, amely a leghallgatottabb rádió Facebook oldalán és a www.classfm.hu-n is elérhető.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!