Facebook hozzászólás
242

Napokig „Mindenütt nő” lesz. Programokkal együtt!

Keresni sem kell, mert bárhol megtalálhatod. A „Mindenütt nő” elnevezésű országos programban pedig még inkább előtérbe kerül, nem hagyományos nőnapi köszöntőkkel, a nő. Március 6. és 9. között 19 város több mint 160 izgalmas programjában jelenik meg sokszínűségével a gyengébbik nem.

A tavaly útjára indított „Mindenütt nő” sorozathoz az idén 81 intézmény, 19 város csatlakozott, és összesen több mint 160 programot rendeznek – közölték a szervezők az MTI-vel, felidézve, hogy a rendezvényt az Accord World Music munkatársai kezdeményezték. A sorozatban 63 színházi előadás, 31 múzeumi és képzőművészeti program, 28 filmvetítés, 16 koncert, 10 pódiumbeszélgetés, 9 irodalmi est és 2 tematikus folyóiratlapszám megjelenése is szerepel. A koncerttermek pódiumain női előadók állnak, a színházak színpadain női sorsokat, a galériákban női alkotók műveit mutatják be, női történeteket vetítenek számos moziban, nők vallanak magukról irodalmi esteken, és női gondokról szólnak a pódiumbeszélgetések, a tudományos konferenciák is.

Kép: Pixabay

Budapesten az Aquincumi Múzeum a „Római kori szépségápolási praktikák hatása a modern natúr- és biokozmetikai termékekre” címmel mutat be kiállítást, a Bajor Gizi Színészmúzeumban „A szenvedélyek szikrái, a valószerű csábításai” címmel láthatnak tárlatot az érdeklődők, a Bárka Színházban „A vízzel szemben” című monodrámát mutatják be, a Belvárosi Színház „A szív hídjai” mellett négy női darabbal készül. A Budapest Bábszínházban is a nőké lesz a főszerep Marék Veronika és Tallér Zsófia „Boribon és Annipanni” című darabjában.

A Criticai Lapok folyóirat beszélgetést szervez a Pinceszínházban „Pedig én jó anya” voltam címmel, az Európa Pontban pódiumbeszélgetést rendeznek „Anyaság és karrier” címmel, amelyet a Mrs. Columbo koncertje követ. A Funzine Média „Női vezetők az üzleti világban” címmel szervez kerekasztal-beszélgetést, a Godot Galériában Sándor Erzsi „Szegény Anyám, ha látnám” című könyvének bemutatójára kerül sor. A Hadik Kávéházban „Pesti nők a Hadikban” címmel irodalmi estet tartanak, az Iparművészeti Múzeumba a női táskák rajongóit várják, valamint a női alkotókra koncentráló tárlatvezetést rendeznek többek között „A szecesszió mesterei” című kiállításban. Az Írók Boltjában „Irodalom, nők, satöbbi” címmel lesz beszélgetés, a Játékszín az „Acélmagnóliák”-at tűzi műsorra, a Karinthy Színház Molnár Ferenc „Az ördög” című művét játssza.

Debrecenben a Csokonai Nemzeti Színházban „Shirley Valentine” című darabot láthatják a nézők, Kaposváron, a Szivárvány Kultúrpalotában a „Nyárutó” és a „Josephine” című filmeket vetítik. Szegeden a Belvárosi mozi az „Anna Karenina”, „A nő”, a „Coach Surf” és a „Toszkán szépség” című filmeket vetíti, és a Szegedi Nemzeti Színház is több előadással tiszteleg a nők előtt. A programsorozat Békéscsabát, Dunaújvárost, Egert, Győrt, Miskolcot, Nyíregyházát, Százhalombattát, Szentendrét, Szombathelyet, Tapolcát, Tatabányát, Veszprémet, Zalaegerszeget és Zsámbékot is érinti.

Részletes programok és időpontok a www.mindenuttno.hu oldalon olvashatók.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!