Facebook hozzászólás
324

Most aztán minden kiderül!

A TV2 június 9-én mutatja be a Magyar csapat – „…még 50 perc…” című dokumentumfilmet, ami soha nem látott őszinteséggel, kendőzetlenül meséli el a magyar labdarúgó válogatott elmúlt négy évének eseményeit. Kétszázötven óra nyersanyagot rögzített a stáb, tíz országon kísérték végig a csapatot. A majd másfél órás film segítségével mindenki betekinthet a csapat mindennapjaiba, hogy miként élték meg a fiúk sok kudarc után az örömöt, hogy harminc év után a magyar válogatott újra egy világversenyen bizonyíthat.

Exkluzív, kulisszák mögötti felvételek, a magyar labdarúgó válogatott elmúlt négy évének története, drámai fordulópontokkal, kudarcokkal, sikerekkel. Ez a Magyar csapat – „…még 50 perc…” című film, amely az MLSZ és a Filmpartners produkciójában készült 2012 és 2016 között, és a TV2-n mutatják be. Muhi András Pires rendező-operatőr kamerája bepillantást enged a válogatott legintimebb titkaiba. A 74 perces dokumentumfilm csak olyan pillanatokat mutat meg, amiket Magyarországon még sohasem láthattak a kamerák, így a nagyközönség sem, és amelyekre az is kíváncsi, aki nem focirajongó.

– Olyan momentumokat is megörökítettek, amelyekre igazából mi sem biztos, hogy emlékszünk. Láthatják majd, hogy mi zajlik a csapat életében, mi folyik az öltözőben, ez mindenkinek különleges élmény lesz. Az emberek beláthatnak a színfalak mögé, ahol bőven vannak nehéz és szép pillanatok, egy kicsit beengedünk mindenkit a magánszféránkba”– árulta el Dzsudzsák Balázs.

Dzsudzsák Balázs focimezben integet a közönségnek, Kép: wikimedia
Dzsudzsák Balázs, Kép: wikimedia

Nyilván voltak feszültebb napok, és jócskán voltak drámai események is. Nem azt mondom, hogy az is meg fogja szeretni a labdarúgást, aki eddig nem, de egy biztos, ez egy nagyon őszinte film, egy olyan „reality”, amiben nincsen megírva semmilyen szerep, hanem a pillanatnyi érzelmek dominálnak. Azt örökítette meg a kamera, ami valójában történik, nincs semmi kiszínezve. Én azt gondolom, hogy azokat a filmeket mindenki szereti, amik ösztönösek, és amikben mindenki saját magát adja. Ez egy ilyen film – tette hozzá a válogatott focista, a film egyik főszereplője.

A rendező-operatőr csapattaggá vált, a 90 forgatási nap alatt minden edzésen, taktikai értekezleten, mérkőzésen, öltözői szituációban az edzők és a játékosok nyomában volt. Világviszonylatban is kivételes, hogy egy nemzeti válogatott ennyire közel enged magához filmeseket, és kendőzetlen betekintést ad a mindennapjaiba. Az Egervári Sándor, Dárdai Pál és Bernd Storck kapitánysága alatt készült filmből kiderül, milyen az edzők és a játékosok viszonya, kik a vezéregyéniségek, ki milyen karakter, hogyan készülnek a meccsekre, hogyan kezelik a vereségeket és a győzelmeket. Láthatják a nézők, milyen taktikai instrukciókat adnak az edzők a sorsdöntő csaták félidejében, hogyan spannolják fel magukat a játékosok a harc második felvonására, hogyan élik meg a lefújás utáni pillanatokat.

Töltött virslim
Azt hiszem ez a recept nemcsak a meccsnézéshez lesz jó, hanem ehhez a mozihoz is! Jó étvágyat!

A Magyar csapatnak „hollywoodi” dramaturgiát írt a sors, a 9 kulcsfontosságú mérkőzést felölelő történet tele van humorral, drámával, feszültséggel, érzelemmel. A TV2-n képernyőre kerülő filmben a válogatott magasról zuhan a mélypontra… visszakapaszkodik… újra a szakadék szélére kerül… de a legfontosabb meccseken győz, kijut az Európa Bajnokságra, és valóra váltja egy ország álmát.

A podukciót június 9-én, 21.20-kor vetíti a TV2.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!