Facebook hozzászólás
248

Mit hoz Katalin?

Számos szokás kapcsolódik a Katalin naphoz, amely a régi kalendáriumok szerint egyben a tél első napja is volt. Miközben köszöntjük a Katákat, Katókat és Katkákat, elevenítsük fel ezeknek a mókás hagyományoknak egy részét.

Mulatság

Katalin nap a kisfarsang utolsó napja, vagyis az advent előtti utolsó alkalom az esküvőkre, táncos mulatságokra. Ezért is alakult ki a Katalin napi bálok hagyománya, a karácsonyi időszak előtti mulatozási lehetőség megragadása.

Szerelmi jóslás

A katalinág bármilyen gyümölcsfa ága lehet, melye ezena napon visznek be a szobába és állítanak vízbe. A nép hiedelem szerint, ha az ág kihajt karácsonyra, akkor az azt lemetsző lány férjhez megy a következő évben. Ennél pontosabb jövendölést vártak egyes területeken az orgona ágaktól. A lányok többet is vízbe tettek ilyenkor, mindegyiknek adtak egy nevet. Amelyik kivirágzott az a gally az azonos nevű férj érkezését jelentette.

Munka

Számos tevékenységet tiltott a babona november 25-én. Nem volt szabad ilyenkor kenyeret sütni, sőt a malmok is leálltak erre a napra. Nemcsak szántani volt tilos, hanem a lovakat befogni sem volt szerencsés. Legalábbis így tartotta a néphagyomány.

Időjárás

Az egyik legelterjedtebb időjóslás, hogy ha Katalin kopog, karácsony locsog. Vagyis, ha ezen a napon fagy van, akkor a nagy ünnepen nem számíthatunk hótakaróra. Ennek a fordítottja is igaz, ha Szent Katalin napja sáros, tocsogós, akkor nagy esély van a fehér karácsonyra.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!