Facebook hozzászólás
292

Medve a macskaajtóban

Nagy úr az éhség, és a leleményes állatok mindent meg is tesznek, hogy megkaparinthassák a vágyott falatokat. De vajon egy éhes medve tudja, hogy ő egy ragadozó?  

Kép: Doug Harder

Élete legnagyobb meglepetése érte az idahói Doug Hardert, amikor a bejártati macskaajtón nem a cicus, hanem egy fekete medve nézett be. Az eset a Schweitzer-hegység közelében lévő síparadicsomban történt  – számolt be a Hír 24. Azt nem tudni, hogy a házigazda, vagy a medve lepődött-e meg jobban, minden esetre Mr. Hardertnek volt annyi lélekjelenléte, hogy nem a puskáját, hanem a fényképezőgépét kapta elő, és elkészítette a hét legcukibb felvételét! A fotó már nemcsak a helyi sajtót, hanem az internetet is bejárta.

 

Kép: Doug Harder

Harder a helyi WZZM13 televíziónak elmondta: nem ez volt az első alkalom, hogy közelebbi kapcsolatba került a környéken élő medvékkel. Májusban egy egész család – két bocs és anyjuk – jelent meg az emeleti tornácán, hogy a madaraknak kirakott magokból lakmározzanak. A férfi azt is fotókkal tudta bizonyítani.

Elmondása szerint megtörtént az is, hogy egy fiatal medve betört hozzá, amikor augusztus elején nyaralni volt. A vadállat egy résnyire nyitva hagyott üvegajtón át préselte be magát a házba, ahol megette a számára elérhető helyen tárolt ételeket, és még a szőnyegére is rápiszkított. Ugyanakkor elmondása szerint nem okozott nagy kárt a lakásban. Feltehetően az ugyanaz a medve volt, ami most a macskaajtón át kukucskált be a lakásba, valami finomságra vágyva.

Ő a macskaajtó tulajdonosa, Kép: Doug Harder
Tudtad?
A fekete medve Amerika legnagyobb ragadozója. Tápláléka főként növényi eredetű: bogyók, levelek, füvek, gombák, mégis ízig-vérig ragadozó. Emberre nem veszélyes, kivéve, ha megsebesült, és nincs menekülési útja. A felnőtt állat 2 m hosszú, marmagassága 1 m. Fogságban barátságos, szívesen „koldul” a látogatóktól, és mert annyira szép, nehéz neki ellenállni! (Forrás: Wikipedia)

Egy állati cuki hírt a sün közéletről itt olvashatsz!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!