Facebook hozzászólás
374

Magyar lány a sarkon

A magyar Zaja Kitty képviselhette Közép- és Kelet-Európát a világ egyik leghíresebb kutyaszános sarkvidéki túráján, miután 144 ország 4573 jelentkezője közül a harmadik legtöbb szavazatot gyűjtötte bemutatkozó anyagára, amellyel az útra pályázott. Az április közepi, 300 kilométeres Fjällräven Polar expedíción Kitty 19 társával szelte át az északi sarkkört szánhúzó kutyák segítségével.

Az 2012 óta minden évben megrendezett Fjällräven Polar túra célja, hogy bebizonyítsa: minőségi felszereléssel és megfelelő felkészüléssel az extrém kalandokra hétköznapi emberek is vállalkozhatnak. A résztvevők utaztatásáról, felkészítéséről, az út során használt felszerelésekről, valamint az étkezésről is a szervező, a svéd túrafelszerelés-gyártó cég gondoskodik.

Kitty a táborban, Kép: Fjallraven Polar
Kitty a táborban, Kép: Fjallraven Polar

Ahogy minden évben, az indulók idén is egy kétnapos képzésen vettek részt Stockholmban a norvég Signaldalen völgytől a svéd Väkkäräjärviig tartó 300 kilométeres út előtt.

Kiképzés nélkül nincs boldog eb
Sokan még mindig úgy tartják, a kutyaiskola lényege, hogy cuki trükkökre tanítsuk meg kedvencünket. Pedig a kiképzés elengedhetetlen a kutya szocializációjához: ahhoz, hogy biztonságban és jólétben tudjon élni az emberek világában.

A képzésen nemcsak egymással ismerkedtek meg, de a kutyaszán irányításának fortélyaival és a felszerelésekkel is. Ezt követően a civilizációtól távol töltött öt nap alatt testközelből tapasztalták meg a természet extrém oldalait. A -20 fokos éjszakákat expedíciós sátrakban töltötték, a főzésről maguk gondoskodtak, sőt, a havat is ők olvasztották reggelente, hogy megfelelő mennyiségű ivóvíz álljon rendelkezésükre egy-egy szánon töltött nap alatt. A résztvevők átlagosan 60 kilométert tettek meg naponta a lélegzetállítóan fehér, sarkvidéki tájon. Az út teljesítésében kulcsfontosságú szerepe volt a szánhúzó kutyákkal kialakított szoros kapcsolatnak, akiknek az ellátásáról a pályázók gondoskodtak.

Sarki tábor, Kép: Fjallraven Polar
Kép: Fjallraven Polar

A 2018-as Fjällräven Polarra 4573 érdeklődő jelentkezett a világ 144 országából. Videó vagy képek feltöltésével pályázhattak az útra. Minden régióból két ember indulhatott az expedíción: aki a legtöbb szavazatot kapta bemutatkozó anyagára, valamint, akinek a jelentkezését a legjobbnak ítélte a nemzetközi zsűri. Magyarországról összesen 47-en jelentkeztek, közülük Zaja Kitty 38110 szavazatot kapott a túra honlapjára feltöltött videójára, és ezzel ő lett a harmadik legnépszerűbb pályázó a világ összes jelentkezője közül.

Kutyaszán, Kép: Fjallraven Polar
Kép: Fjallraven Polar

– A Fjällräven Polar egy hihetetlen élmény, ahol rengeteget lehet tanulni nemcsak a természetről, a túlélésről, de önmagunkról is.

A boldogság svéd titka
Pont jó! Ezt jelenti a svéd LAGOM szó. Arról szól, hogyan élhetünk harmonikusan és elégedetten a mindennapokban az evéstől kezdve, az öltözködésen át az életmódig, a munkáig. Vagyis tanuld meg élvezni a mértékletességet!

Mindenért meg kellett dolgoznunk: ahhoz, hogy együnk, havat kellett forralni, ahhoz, hogy lássunk, tüzet kellett rakni, ahhoz, hogy aludjunk, fel kellett állítanunk a sátrunkat, akkor is, ha azt majdnem elfújta a szél. Mindemellett mégis volt elég idő gondolkodni azon, mi az, ami igazán számít az életben. A Polaron csak te, a gondolataid és a kutyák léteztek, és persze az elképesztő, végtelen, fehér táj – mondta el Zaja Kitty, a 2018-as Fjällräven Polar magyar résztvevője. – Egytől egyig különleges és elképesztő emberekkel csináltam végig ezt az utat, akik a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek, más-más háttérrel, mégis, egy hét alatt életre szóló barátságok születtek – tette hozzá a magyar versenyző.

A túra végén már nincsenek helyezések, hiszen az érdem maga az, hogy valaki eljuthat egy ilyen versenyre. Gratulálunk a magyar lánynak!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!