Facebook hozzászólás
336

Lehetetlen installációk

Szabó Károly munkáiból nyílt kiállítás A Semmi oltárán áldozva – Lehetetlenség gyakorlatok címmel a b24 Galériában 2015. november 13-án, pénteken 17 órakor.

Szabó Károly visszatérő kiállító művésze Debrecenben a Batthyány utca 24. szám alatt található kiállítóhelynek. A Próbapanel című önálló tárlata idején 2009-ben még a Mű-Terem Galéria nevet viselte ez az épület, majd a Műterem Galériává egyszerűsödött nevű helyen 2012-ben és 2013-ban is csoportos tárlatokon mutathatta be alkotásait.

Szabó Károly installáciorészlete a debrecni kiállításból, Kép: sajtóanyag
Installációrészlet. Kép: sajtóanyag

 

A jelenleg b24 Galéria elnevezésű kiállítóhely termeiben felállított komplex installációk különböző médiumokon keresztül mozgatják meg az érzékszervek sokaságát. A látványelemek, a hanghatások, a művek tapintás útján való érzékelése mind a dolgokról vélt bizonyosságunkat feszegetik, kérdőjelezik meg.

Szabó Károly gondolatai mindig a lehetetlenség körül forognak. Eddigi művei vagy inkább egymásra épülő installációi fizikailag a lehetetlenséget kísértik, a bevett természeti törvényeket állandóan megkérdőjelezve. A jelenlegi tárlatán szereplő installációival Szabó Károly folytatja korábbi műveiben már megkezdett művészi kutatómunkáját.

Szabó Károly installációrészlet: karmesteri kottaállvány kottával, mögötte fehér lufik sorban, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

A tárlat kurátora Uhl Gabriella művészettörténész.

Meghökkentő állatszobrokról itt olvashatsz!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!