Facebook hozzászólás
353

Landolt az új generáció

Vizes tűzoltóköszöntés és kék-fehér torta fogadta a Liszt Ferenc Nemztetközi Repülőtéren a Joont! Az Air France új generácis légitársasága a fiatalok életformájához szeretne igazodni. Mostantól a párizsi Charles de Gaulle repülőtérről Budapestre naponta három járat érkezik, és indul vissza. Az új járat indítása a budapesti légikikötő életében is nagy eseménynek számít.     

Vízsugár a betonon, Kép: László Márta
Kép: László Márta

Liverpoolban láttam először közelről egy ilyen repülőtéri vizes köszöntést, de ez sokkal szebb és nagyobb volt itt, Ferihegyen! Nem tudom, hogy azoknak milyen érzés volt, akik a gépen ültek, vagyis az Air FranceKLM vezetőinek, illetve a Joon személyzetének, de láthatóan nagyon jókedvűen szálltak ki a gépből.

Legénység a tortával, Kép: Joon
Fiatalok, csinosak! Kép: Joon

Rögtön, ott, a betonon át is vágták az avatószalagot, és a rendkvül csinos utaskísérők boldogan emelték magasba a járatindításra készült tortát!

Internet a felhők felett
Néhány évvel ezelőtt általános gyakorlat volt az utasszállító repülőgépeken kikapcsoltatni a mobiltelefonokat, elvágva az út közbeni kommunikáció lehetőségét. Ez azonban változóban van: már egyre több légijáraton fedélzeti wifi működik, amire az utasok is csatlakozhatnak.

A hivatalos köszöntőkön túl a megnyitón kiderült, hogy a Joon minden szempontból egy teljesen új életformához igazodva, a XXI. századi fiatalok utazási igényeit szeretné kielégíteni. Ez a korosztály évente, sőt havonta tösször is repül tanulás, munka, családlátogatás, vagy éppen szabadság miatt. Életritmusukhoz más szokások is társulnak. Az új generációs légiátrsaság ezt szeretné kiszolgálni.

Formaruhájuk – ők azt mondják joon-kék – szerintem a királykék kategóriába tartozik. Szűcs Péter blogger is szót kapott a megnyitón, ezért is kérdeztem saját tapasztalatairól. Szerinte az új csapat nem csupán egy új generációt, egy új gondolkodásmódot  testesít meg.

Fel és le is dugul! Mi az?
A fel- és leszálláskor jelentkező füldugulás, fülfájás természetes jelenség, amely a legtöbbször magától elmúlik. Bizonyos betegségek esetén azonban gyakoribb a kialakulása, ritkán szövődmények is jelentkezhetnek! Ezért gondosan olvasd a szakorvos véleményét!

A formaruha, a repülőgép belső tere is vibrálóan kék. Egyszerű, letisztult a dizájn. Arra is figyeltek, hogy az egynruhák 60 százaléka újrahasznosított anyagokból készüljön! Egyébként is, Franciaországban 2019-től már törvény tiltja, hogy ruhaneműt elégessenek, kizárólag az újrahasznosítás jöhet szóba! A szakember hozzátette: a társaság több, mint egy légi csapat, olyan, amelyik még az utazás előtti és utáni pillanatokban is figyelemmel kíséri a vendégeket. A legénység tagjait „házon belül” verbuválták, önkéntes pályázat alapján. Azért is olyan lelkesek, mert valami újba kezdhettek! (Hitvallásukat jól tükrözte a bevezetőben vetített rövid pantomimfilm is!)

Sonka és sajtok, Kép: László Márta
Mozzarella nyárs ruccolás céklalevél mixen, vöröspestos tésztasaláta serrano sonka-rózsával, Kép: László Márta

A fedélzeti catering is alkalmazkodik a fiatalok ízléséhez. Ebből is kaptunk némi ízelítőt.

Sajtok, aszalt gyümölcsök, Kép: László Márta
Sajtválogatás aszaltgyümölcs nyárssal, brownie eper coulis-szal és mangóhabbal, Kép: László Márta

Évente mintegy hatszázezeren utaznak Párizs és Budapest között, ez a szám fokozatosan nő, és lehet, hogy év végére eléri a 700 ezret is- tudtuk meg Jost Lammers-től, a Budapest Airport vezérigazgatójától. Jean-Michel Mathieu, a JOON vezérigazgatója hozzátette a 2019-es nyári menetrendtől kezdődően pedig már  napi 4 járattal közlekednek a két főváros között. BON VOYAGE!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!