Facebook hozzászólás
523

Különc borvidék

A Wineglass Sajtóklub borkóstolóján találkoztam ezzel a gyönyörű könyvvel! Horváth Ferenc újságíró, a Soproni Téma főszerkesztője írta, a legtöbb fotót Filep István, az MTI munkatársa készítette. A kötet először 2005-ben jelent meg, de világörökségi területen azóta annyi minden történt, annyi fiatal borász tette le a névjegyét, hogy át kellett dolgozni azt. Aki belelapoz, egy nagyon izgalmas világba csöppen, és biztos kedvet kap egy soproni kékfrankoshoz!   

1809. májusának végén foglalták el a francia katonák Sopront mintegy fél évre. A beszállásolt egyenruhások, akiknek a parancs szerint a napi 7 deci fejadagon túl csak este kilencig volt szabad az úgynevezett Buschenschankokban bort kimérni, természetesen fizettek, méghozzá frankkal.

Különc borvidék, könyvborító, Kép: László Márta
Különc borvidék, könyvborító, Kép: László Márta

A helyi gazdák gyorsan rájöttek, hogy a katonáknak kétféle pénze van: a fehér, amit Napóleon a háborús kiadások fedezésére nyomatott, és a régi kék színű, ami nyilvánvalóan értékesebb volt. Így aztán a fifikás borászok legjobb boraikat kizárólag a kék színű pénzért voltak hajlandók kimérni, és amikor eljött „az igazság pillanata”, vagyis fizetni kellett, csak annyit mondtak: kék frankot!

Így ragadt rá erre a borra a kékfrankos név, így is terjedt el szerte Európában. A történet vicces, de sajnos nem igaz. A kutatások szerint már csak azért sem, mert abban az időben Sopron környékén elsősorban fehér szőlőket termesztettek: a Zapfnert, vagyis a furmintot, illetve a Weyrert, azaz a sárga muskotályt. De ami ennél is jobb érv, hogy abban az időben Franciaországban egyáltalán nem volt papírpénz forgalomban.

Hiába, a vaddisznó is az édesebbet szereti…
Borszaküzletekben, Michelin-csillagos és elegánsabb budapesti illetve miskolci éttermekben már jól ismerik a bükki borokat. Ami még nem a Tokaj-hegyaljai és már nem az Egri Borvidék, nos, azt nevezzük Bükki, avagy korábbi nevén Bükkaljai Borvidéknek. A napfényben gazdag, csapadékban szegény és az országos átlagnál hűvösebb területen elsősorban fehér borok születnek, de ennél sokkal gazdagabb a prémium kínálat!

Ami biztos, hogy a Soproni Történelmi Borvidék zászlóshajója ma a kékfrankos, de azt nem tudni, hogy valójában honnan is ered. Egyes szakanyagok szerint származhatott Franciaországból, Portugáliából vagy a Kaszpi-tenger környékéről. Vannak, akik szerint honfoglaló őseink hozták magukkal a vesszőket. Mások szerint a törökök keze van a dologban. Megint mások egy ókori eredetű pannon szőlőfajtáról beszélnek. Barna vagy vadfekete néven emlegetik már a XIII. században.

Ugye, milyen izgalmas dolog a boron keresztül nézni a világtörténelmet?

A tradíciók és a modern technológiák ötvözésének köszönhetően a soproni borok az utóbbi években látványos változáson mentek keresztül. Lágyabbak a kékfrankosok, bársonyosabbak íz- és zamatviláguk, és a fehérborok is egyre különlegesebbek!

Lapozzatok bele ebbe a gyönyörű, izgalmas és tartalmas könyvbe! Ismerkedjetek meg azokkal a fiatal borászokkal is, akik tovább viszik szüleik – nem ritkán már több emberöltőn keresztül megőrzött hagyományait. Ajándéknak is remek, mert a kiadó gondoskodott a német és az angol fordításról is! Ja, és ne feledjetek hozzá kortyolni egy jó kis kékfrankost!

A kötetet a Sopron Régió Turisztikai Központ Nonprofit Kft. adta ki.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!