Facebook hozzászólás
256

Kamuzott a Kensington sztárja

Minden idők legjobb bulijának nevezte magyarországi koncertjét a Kensington. A népszerű holland zenekar Budapesten lépett fel, előtte pedig a Class FM stúdiójában vendégeskedtek. Miután rögtönzött minikoncertet adtak, Kiss Orsi hazai tapasztalataikról és pályájuk kezdetéről is kikérdezte a világhírű csapatot.

– Két éve voltunk itt először, a Szigeten zenéltünk, az volt az akkori nyarunk legjobb koncertélménye. Elképesztő buli volt, a közönség teljesen felpörgött, megőrült! – emlékezett vissza Eloi Youssef énekes.

– Ez maximálisan igaz. És nem csak azon a nyáron. Minden idők Top3 koncertjében ott van nekem az a buli. De tovább megyek. Egy budapesti hajón is felléptünk, az pedig bekerült a top ötbe. Szóval két show a legjobb öt közül Budapesthez köthető – erősítette meg Niles.

Bochumi koncert, 2015, Kép: Wikipedia

A Kensington 2005-ben alakult, de a világsikerhez hosszú út vezetett.

– Elég nehezen indult be a szekér, hiszen már 10 éves a zenekar. Hosszú az út, de például már ti is játsszátok a dalunkat, ez a legjobb lehetőség számunkra” – tette hozzá a dobos.

A csapat tagjai gyerekkoruk óta zenélnek, és Eloi egy titkot is elárult a kezdetekről.

Lemezek
Rivals, 2014 Vultures, 2012 Borders, 2010

– 14 éves voltam, amikor először bevettek egy zenekarba. Képzeld, kamuznom kellett az életkoromról! Dobost kerestek, de 18 év volt a korhatár – ami érthető, hiszen 18 év alatt be sem engednek egy buliba. Én azt mondtam, annyi vagyok. Muszáj volt hazudnom. A szüleim nem örültek, a koncertek miatt hajnal ötkor jártam haza – 14 évesen. De mindenáron be akartam kerülni az együttesbe, kénytelen voltam füllenteni! – vallotta be a frontember, aki sztorijával Niles-t is meglepte.

– Nagyon jó fejek voltak a fiúk, szinte afterparty hangulat alakult ki a stúdióban. Az előző esti koncert után ugyanis hatalmasat buliztak Budapesten, és a másnapot meg is érezték, főleg Jan. Abszolút pozitív, hogy ennyire lazák és közvetlenek, és őszintén beszéltek arról, hogy élik meg a turnézás pozitív és negatív oldalait – mesélte a riporter, Kiss Orsi, akit a zenekar meghívott a novemberi, magyarországi koncertjére is.

És itt egy remek kis bulifrizura, ha dögös akarsz lenni a következő koncerten is!

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!