Facebook hozzászólás
178

Jubilál az Étterem Hete

A Gyermekétkeztetési Alapítványt szolgálja a X. Országos Étterem Hét. Március 21. és 27. között 130 olyan csúcskategóriás helyiségben is olcsóbban is foglalhatsz asztalt, amilyenre nem mindig jutna pénzed. A cél, hogy 2016-ban legalább 2016 gyerek lakjon jól a bevételből!     

Jótékonysággal indul indén tavasszal az Étterem Hete. A szerte az országból jelentkező 130 intézményből 50 a legjobb hazai intézetek listáján is szerepel – köztük a legújabb, az ötödik hazai Michelin-csillagos étterem.

Terített elegáns asztal közelről, Kép: sajtóanyag
Kép: sajtóanyag

 

Március 21. és 27. között ezeken a helyeken átlagosan 3300 forintba kerül majd a háromfogásos ebéd vagy vacsora. A Michelin-csillagos helyeken – melyek prémiumkategóriás besorolásúak – 4900 forintot kérnek ugyanezért. Az idén először borokat is lehet válogatni, a tanácsadó Kovács Antal háromszoros sommelier-bajnok lesz.

Az éttermek vendégenként 50 forintot felajánlanak a Gyermekétkeztetési Alapítványnak. Céljuk, hogy a jubileum alkalmából 2016-ban legalább 2016 gyerek lakjon jól.

Soha még ennyi cég nem jelentkezett az akcióra! A szervezők azt szeretnék, hogy bárki megismerhesse a magyar vendéglátás legmagasabb szintjét. Az intézmények pedig kínálatuk és tudásuk legjavát adják. Tavaly összesen 24 ezren látogattak el az akció helyszíneire – többen több helyen is megfordultak!

Részleteket itt olvashatsz, és asztalt is itt foglalhatsz! Jó étvágyat!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!