Facebook hozzászólás
280

Ingyen cirkusz jár a legokosabbaknak!

Több száz gyerek örülhet így utólag is, hiszen különleges jutalmat kaphat, ha tanév végén kitűnő bizonyítványt kapott. Ingyen cirkuszjeggyel a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., a hozzákapcsolódó utazási kedvezménnyel pedig a Máv színesíti meg számukra a nyár hátralévő részét.

Ez az akció kifejezetten a tanulmányi munkában elért kimagasló teljesítmény jutalmazását szolgálja az iskolai tanév lezárultát követő nyári vakáció során – közölte Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (a Klik) a MACIVA megkeresésére az általa fenntartott intézményekben kitűnő tanulmányi eredményt elért diákok számáról adott tájékoztatást, majd a kapott jutalomjegyeket a tankerületeken keresztül juttatta el az intézményekben az érintettekhez – adta hírül az MTI.

circus-993642_960_720
Ennek bizony a bohóc is örül Kép: Pixabay

A kedvezmény négy utazó cirkuszban is igénybe vehető, azon gyermekek számára, akik a nagy távolság miatt nem tudják vagy akarják igénybe venni a jutalomjegyet a Fővárosi Nagycirkuszban.
A Klik és a MÁV egyeztetésének eredményeképpen, a diákok 90 százalékos, valamint kísérőik 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményben részesülnek, amennyiben a jutalom cirkuszjeggyel érkeznek. A kedvezményt nemcsak a Fővárosi Nagycirkuszba, hanem az akcióba bevont négy utazó cirkuszba látogatók is megkapják, Szombathely, Siófok, Balatonalmádi, Debrecen, Pápa, Révfülöp, Szekszárd és Bonyhád településeken.
A Klik az utazási, valamint az ingyenes pedagógus kísérőjegyekről szóló kedvezményekről értesítette a tankerületeket. Az értesítő levélben szerepelnek azoknak az utazó cirkuszoknak a nyári fellépési helyszínei is, amelyekben beválthatók a jutalomjegyek. A tankerületek az intézményeken keresztül értesítik erről a diákok szüleit.

De ha más érdekel, akkor megnézheted Bringológiai kiállítást is vagy a világ leghosszabb vasúti alagútjába is!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!