Facebook hozzászólás
422

Hősök és ereklyék egy helyen

2016-ban az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására megjelenő feláras bélyegkisív témája a tűzoltóság. Az újdonságon a magyar tűzoltók történetéből a kezdetektől napjainkig örökítettek meg néhány jelentős embert, találmányt illetve járművet. A kisív két címletéhez kapcsolódó felár összegét, összesen 150 Ft-ot a Magyar Posta az ifjúsági bélyeggyűjtés támogatására fordítja. A bélyegblokkot Svindt Ferenc bélyegtervező grafikusművész tervei szerint 40.000 példányban a Pénzjegynyomda gyártotta. 

Minden kocka történelem, a négy bélyegképen ezt láthatod:

Tűzoltós bélyeg, Kép: sajtóanyag
Tűzoltós bélyeg, Kép: sajtóanyag

Kőszeghi-Mártony Károly (1783–1848) táborszernagy, hadmérnök. 1829-ben készítette el sűrített levegővel működő légzőkészülékét az erődítményeket felrobbantó aknászok védelmére. A háton hordott kovácsoltvas légpalackból a kecskebőr sisak ormányába áramló levegő a kilélegzett gázzal keveredve széndioxiddal dúsult, ezáltal kedvező légzési körülmények keletkeztek. A készüléket egy feltöltéssel 30 percig használhatták, és az erre a célra tervezett légsűrítővel a palackot a helyszínen újratölthették. A hadseregen kívül a tűzoltók már a XIX. század közepén alkalmazták. A találmány a bányászok, a könnyűbúvárok, a tűzoltók ma használatos sűrített levegős légzőkészülékeinek őse.

Gróf Széchenyi Ödön (1839–1922) a budapesti tűzoltóság főparancsnoka, a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség első elnöke. 1862-ben ismerte meg a világviszonylatban első londoni tűzoltóság munkáját. Ennek hatására kezdte el a főváros korszerű tűzoltóságának megszervezését.  A kancellária 1868-ban hagyta jóvá a tűzoltóegylet alapszabályzatát. Kezdetben a Nemzeti Tornaegylettel egyesülve önkéntes tűzoltó egyletként működtek, majd 1870. február 1-jén létrejött a 12 fős fizetett tűzoltóság is. Mindkét szervezet főparancsnoka gróf Széchenyi Ödön lett. 1874-ben a török szultán kérésére Törökországba ment, hogy megszervezze a helyi tűzoltóságot. Haláláig Konstantinápolyban maradt. Kiváló teljesítményéért 1880-ban – keresztény vallása ellenére – pasává nevezték ki.

Tűzoltós díszboríték a kisívvel, Kép: sajtóanyag
Tűzoltós díszboríték a kisívvel, Kép: sajtóanyag

Szilvay Kornél (1890-1957) a Fővárosi Tűzoltóság műszaki főtisztje, 1945 után ideiglenesen annak parancsnoka, a hazai tűzoltóügy egyik jelentős alakja, a magyar technikatörténet kiemelkedő egyénisége. Számtalan találmány és szabadalommal védett technikai újítás kötődik nevéhez. Legjelentősebb munkái a szárazoltó-gép és annak továbbfejlesztett változata, a gázturbinával működtetett szárazoltó.

Tudtad?
450 éve született Jeszenszky János, kora egyik leghíresebb tudós orvosa. Emlékre nemrég jelent meg bélyeg: ráadásul négyes kiadású! Itt olvashatod a részleteket!

A Heros Aquadux-X 4000 tűzoltógépjármű fecskendő száz százalékig hazai fejlesztésű felépítmény, korszerű, korrózióálló alumínium és rozsdamentes acél anyagokból áll össze. A jármű alváza, hátsó felépítménye és tűzoltás-technikai rendszere magyar fejlesztés, továbbá a kor igényeit szem előtt tartva érintőképernyős vezérlőrendszerrel rendelkezik.

1955-ben alapították meg a Tűzoltó Múzeumot, ami a 2012. január elsejével létrejött egységes állami katasztrófavédelmi szervezet szerint új néven, Katasztrófavédelem Központi Múzeumaként működik Budapesten, a X. kerületben a Martinovics tér 12. szám alatt.

(Forrás: Katasztrófavédelem Központi Múzeuma)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!