Facebook hozzászólás
549

Hoppá! Sors Tamás terjeszti a vizes vírust

Ha elesek, kétszer olyan erővel kelek fel – mondta Sors Tamás többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok úszó abban filmben, amit mostantól már mindenki láthat a neten. A szenzációs sportemberről készült minijátékfilmmel tiszteleg a Zwack Unicum a kitartás, az elszántság, a kemény munka, és természetesen az idei budapesti vizes vb előtt!

Sok-sok kitartás és hit kellett ahhoz, hogy a pécsi kisfiú egy ország büszkeségévé váljék, és a végén neki szóljon a himnusz! Sors Tamás mingtegy 10 éven át töretlenül küzdött azért, hogy álma megvalósuljon. Élete, munkája példa értékű minden embernek, és ez erőt kell, hogy adjon másoknak is. Erről beszélt a 90 másodperces film sajtóbemutatóján Zwack Sándor, a Zwack Unicum Nyrt. Igazgatóságának elnöke.

Zwack Sándor, Kocsis Ágnes, Sors Tamás, Kép: László Márta
Zwack Sándor, Kocsis Ágnes, Sors Tamás, Kép: László Márta

Sors Tamás hétéves korában kezdett el úszni. Édesanyja, nagymamája, és persze nem utolsó sorban edzője mindig hitt benne.

Zwack sajtótájékoztató, Kép: Zwack Unicum
Kép: Zwack Unicum

Néha nagyon nehéz volt hajnalban felkelni, beugrani a hideg vízbe, de legyőzte önmagát, és óiási sikereket ért el. Erről szól a minijátékfilm. A sajtótájékoztatón inkább arról beszélt, hogy nagyon meglepte a felkérés, de nagyon örült is neki, hiszen a világ egyik legismertebb gyomoresítője éppen benne látta azt az erőt, ami másokat is előre vihet. A majd kétnapos, fársztó forgatást nagyon élvezte, de a második napon már ment versenyezni is.

A Balázs Béla-díjas rendező, Kocsis Ágnes annyit árult el a kluisszatitkokról, hogy először egy hosszú interjút készítettek a sportemberrel, majd ebből írták a forgatókönyvet, és annak alpján készült a kis mozi Tóth Widoman Máté operatőrrel.

– Tamás példája túlmutat a sporton. Ez a film több annál! Nemcsak arról van szó, hogy az ember le tudja magát győzni egy cél érdekében, hanem arról is, hogy tanuljuk meg végre a sérült embereket elfogadni, befogadni, teljesítményüket tisztelni! Ma Magyarországon sokaknak van szüksége hitre, bátorításra! Ez a film ezt az erőt is szeretné feléjük sugározni – mondta el a rendező.

Szujó Zoltán sportriporter, a sajtóbemutató vezetőjének kérdésére Sors Tamás megismételte, nem indul több olimpián. Joghallgató Pécsett, tart a vizsgaidőszak, de azért szeptemberben 50 méter gyorson csak fellép a startkőre Mexikóban, a parasportolók világbajnokságán.

 

 

Az úgynevezett vírusvideó televíziós csatornákhoz nem jut el, kizárólag az ineterneten látható.

A VIZES EMBER
Limitált unicumos palack, Kép: László Márta
Kép: László Márta

 

 

Több mint száz esztendeje született az úgynevezett Vizes ember grafikája! Egy négyéves plakátverseny végén (feltehetően) Pachl Viktor figuráját fogadták el, és ezt láthatta mindenki Budapest utcáin 1909-től. A grafikusról a Zwack család archiívuma sem őriz több adatot. Nos, úgy tűnik, ismét eljött az ideje a derék Vizes embernek! A limitált palackokon keresve sem lehetett volna szellemesebb grafikát megjelentetni 2017-ben! Szuper!

 

Unicumos recept!
Nemrég mutatták be a sajtó munkatársainak a Zwack család újdonságát, az Unicum Riservat! Már akkor ízelítőt kaphattunk a csodás új termékből, amikor a Zwack Unicum Múzeum és Látogatóközpontban ezt a koktélt kínálták! Senki sem tudott ellenállni! Miközben kortyolgattam, arra gondoltam, nemcsak akkor volt isnteni, hanem milyen remek lesz ezt iszogatni egy nyárestén a teraszon! Íme tehát a kitünő recept – csak Nektek!


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!