Facebook hozzászólás
189

Ha október és szombat, akkor olaszrizling!

Csaknem hetven Kárpát-medencei pincészet olaszrizlingjeivel ismerkedhetnek meg a Nagy Olaszrizling Kóstoló látogatói szombaton a Sofitel Budapest Hotelben, október folyamán pedig több étterem, szaküzlet, borbár is népszerűsíti Magyarország egyik legelterjedtebb szőlőfajtáját.

Az Olaszrizling Október célkitűzése a rendezvénysorozat 2013-as indulása óta változatlan: a hazai közönség figyelmét felhívni arra, hogy az olaszrizlinget mint egy fontos és változatos fajtát fogyasszák – mondta el az MTI-nek a kóstoló főszervezője. Harsányi Dávid kiemelte, hogy az olaszrizlingre nem szabad csupán könnyed fröccsborként gondolni, mert komoly, testes, fahordós érlelésre alkalmas terroir borként vagy akár késői szüretelésű, édes tételként is találkozni lehet vele. Fontos visszajelzés az, hogy a borászok ilyen szép számban vesznek részt a szombati sétáló kóstolón, ahol csaknem hetven kiállító kínálja olaszrizlingjeit.

Kép:olaszrizlingoktober.hu

Balatonfüred-Csopakról és Badacsonyból egyaránt nagy számban képviseltetik magukat a pincészetek, ami mutatja, hogy a Balaton környékén otthonra talált az olaszrizling. Célszerű azonban az ország többi területén is körülnézni, hiszen igen elterjedt szőlőről van szó, ezért kóstolhatók lesznek a somlói, a pécsi, a mátrai, a kunsági, a zalai, a szekszárdi, az egri, az ászár-neszmélyi, a villányi és a hajós-bajai borvidék olaszrizlingjei is.
A szombati kóstoló emellett kitekintést nyújt a Kárpát-medence egyéb termőhelyeire is, így Szlovéniából, Ausztriából, a Felvidékről és Horvátországból is számos pincészet érkezik.
A fajtával mélyebben ismerkedni kívánók mesterkurzusokon bővíthetik tudásukat. „Izgalmasnak ígérkezik, hogy az olaszrizlinget a vele egyébként rokonságban nem álló rajnai rizlinggel hasonlítjuk össze Mészáros Gabriella, a Borkollégium vezetőjének formabontó mesterkurzusán” – árulta el a főszervező.
A somlói Kreinbacher Birtok borászának mesterkurzusa szintén azt bizonyítja majd, hogy komoly borok születhetnek ebből a fajtából: Várszegi György négy évjáraton és a legkülönbözőbb stílusokban elkészített hét boron keresztül veszi sorra a nagy olaszrizlingek egyedi jellemzőit – mondta el Harsányi Dávid.
A teljes kiállítói listát és a rendezvénnyel kapcsolatos részletes információkat a www.olaszrizlingoktober.hu honlapon találhatják meg az érdeklődők.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!