Facebook hozzászólás
258

Gondoltad volna? Kávéval a vastagbélrák ellen!

Napi mindössze egy-két csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát – sugallják egy új tanulmány eredményei. Már más vizsgálatok is jutottak hasonló következtetésre.

Egy-két csésze naponta jót tesz – Kép: Pixabay

A kolorektális rák előfordulási esélye nagyjából 30 százalékkal alacsonyabbnak mutatkozott a kávéfogyasztóknál, mint a nem kávézóknál egy kutatás során, amikor a 8500 Izraelben élő ember kávéfogyasztási szokásait vizsgálták tanulmányukban a kutatók. A résztvevők közül nagyjából ötezren küzdöttek vastagbéltumorral, 3500 embernél nem diagnosztizáltak rákot. A résztvevők átlagosan kevesebb mint két csésze kávét ittak naponta – adta hírül a ScienceDaily ismeretterjesztő hírportál cikke nyomán a Magyar Távirati Iroda.

Minél több kávét ittak az emberek, annál alacsonyabb volt a valószínűsége esetükben a betegség kialakulásának a szakemberek szerint. A tanulmányt készítő kutatók egyike, Stephanie Stenzel, a Dél-Kaliforniai Egyetem Norris Átfogó Rákkutatási Központjának munkatársa elmondta: egyelőre túl korai lenne a vastagbélrák-kockázat csökkentésére alkalmas módszerként javasolni a kávéfogyasztást, de a bizonyítékok mindenképpen ebbe az irányba mutatnak. A szakember az Amerikai Rákkutató Társaság találkozóján ismertette az eredményeket.

A naponta kevesebb mint egy csésze kávét fogyasztó emberek kockázati mértékéhez képest a naponta 1-2 csészényi kávét ivók esetében 22 százalékkal, a 2-2,5 csészével fogyasztóknál 44 százalékkal, míg a 2,5 csészényi kávénál többet ivóknál 59 százalékkal volt alacsonyabb a kolorektális rák kialakulásának kockázata. Az eredmények azután sem változtak, hogy a kutatók figyelembe vették azokat a tényezőket – a résztvevők kora, neme, zöldségfogyasztásának mértéke, szedtek-e naponta aszpirint, vagy sem –, amelyek befolyásolhatják a vastagbélrák kialakulását, .

Borzasztó, hogy mennyire nem törődünk magunkkal
Sokan egyáltalán nem tartunk ebédszünetet, hanem a munkaasztalunk mellett dolgozva kapunk be valamit, tízórai vagy uzsonna szinte szóba sem jön. Napit ötszöri étkezés… Persze, tudjuk, hogy az lenne a jó, de ehelyett inkább vedeljük a kávét. Ezzel szembesít most bennünket egy felmérés.

Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a kávézás csökkenti a vastagbélrák esélyét, de nem találtak a mostanihoz hasonló összefüggést. A szakemberek szerint a vastagbéltumorral küzdő résztvevők számának tekintetében ez volt az egyik legnagyobb tanulmány, amely a témában született. A kutatók feltételezése szerint a kávéfogyasztás azáltal csökkentheti a kolorektális rák kockázatát, hogy felgyorsítja az anyagok áthaladását a vastagbélen, ami azt jelenti, hogy a szövet kevesebb ideig van kitéve a potenciálisan rákkeltő anyagoknak. Az is lehetséges, hogy a kávéfogyasztás befolyásolja a bélben lévő mikrobák összetételét, vagy a kávé alkotóelemei rákmegelőző tulajdonságokkal bírnak.

Stenzel közölte: további tanulmányokra van szükség, hogy más populációknál is megnézzék a kávéfogyasztás hatását a vastagbélrák kockázatára, és annak kiderítése érdekében, hogy az összefüggést befolyásolja-e a genetika. A mostani tanulmány készítésekor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy hány „adag” kávét isznak naponta, ami viszonylag szabad értelmezésre ad lehetőséget, tehát továbbra sem egyértelmű, hogy pontosan mekkora mennyiségű kávéval van összefüggésben az alacsonyabb vastagbélrák-kockázat. Más tanulmányok a bőr- és a mellrák bizonyos típusainak, valamint a prosztataráknak az alacsonyabb kockázatával hozták összefüggésbe a kávéfogyasztást.

Drágább lesz a kávé?
Jelentősen, 50 százalékkal emelkedett a kávé világpiaci ára idén, az első két-három hónapban, ez pedig a jövőben a magyarországi kávéárakra is hatással lehet. Ami egyszerűbben annyit tesz: könnyen lehet, hogy nálunk is drágulni fog a kávé.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!