Facebook hozzászólás
337

Falra másztak a festők

Hatalmas és lendületes festmény buzdít mozgásra Budapest első kerületében, a Krisztina körút 30. szám alatt található társasház tűzfalán. A főváros ötletéből és megbízásából életre hívott festmény a városi sport népszerűsítésére és a közösségi sportolásra hívja fel a figyelmet Budapest egyik frekventált pontján, ezzel is utalva a 2019-es évre, amikor Budapest lesz Európa Sportfővárosa. A mindenki számára elérhető köztéri művet a Színes Város Csoport alkotta meg.

Sportolásra buzdító falfestmény Budapesten, Kép: Egry Tamás
Kép: Egry Tamás

A 220 m²-es tűzfalfestményt a Színes Város Csoport művészei 91 liter festéket felhasználva készítették el.

A „Budapest Sportfőváros 2019” című falfestmény üzenete a közösségi és tömegsportra összpontosít, hiszen Budapest igyekszik mindenkinek megfelelő sportolási lehetőséget kínálni. Az óriásplakát arra is bátorít, hogy fedezzük fel a környezeteünket, hiszen egyre több ingyenes szabadtéri kondipark, futópálya és zöldfelület áll a mozgásra vágyók rendelkezésére.

A fővárosi közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes azt mondta, Budapest sokat lépett előre a sport terén. Méltó házigazdája volt több nemzetközi rendezvénynek. Tudomása szerint a budapestiek is egyre többet sportolnak. A fejlődés eredménye az is, hogy Budapest 2019-ben Európa Sportfővárosa lesz, így jövőre valóban minden a sportról fog szólni Budapesten.

Aggasztó a magyarok egészségi állapota
Az elmúlt esztendők nagyszabású munkája és sikerei után 2018-ban ismételten országjáró körútjára indult Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramjának speciális szűrőkamionja. Sajnos a magyar népesség megbetegedési és halálozási viszonyai az elmúlt évtizedben nem mutattak számottevő javulást, sőt bizonyos betegségtípusok előfordulási gyakorisága folyamatosan növekszik. Ezért indult útjára ebben az esztendőben a „Megelőzés éve 2018-2019” elnevezésű kampánysorozat.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!