Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2018. október 26. 10:45 | László Márta

FUTÓ PERCEK

Ezek a legidőrablóbb munkahelyi szórakozásaink

Életünkben nagyjából 10,5 évet töltünk munkával, azonban az időnk maximum 60 százalékát használjuk ki produktívan. Ez azt is jelenti, hogy az 5 munkanapból mindössze 3 telik igazán hasznosan. Íme azon tevékenységek listája, amelyek túl sok időnket emésztik fel feleslegesen a munkahelyen, és néhány tipp, mit tehetünk ellenük?

A munkaidőnk harmada levelezéssel telik, de gyakran csekkoljuk a közösségi oldalainkat is

Az irodai dolgozók naponta átlagosan 200 e-mailt kapnak, és tizenötször ellenőrzik a postaládájukat, ezáltal majd 2,5 órát töltenek a leveleik elolvasásával, és megválaszolásával. A postafiók gyakori frissítése, akárcsak a multitasking, visszaveti a hatékonyságot. Az ismert dél-koreai cég, ami háztartási eszközöktől hajóig szinte mindent gyárt, az európai országokat vizsgáló legfrissebb kutatásából az is kiderül, hogy napi szinten átlagosan 1,6 órát használjuk magáncélra a céges mobiltelefonunkat, a nyolcórás munkaidő alatt például nagyjából 32 percet szörfölünk a közösségi oldalainkon.

Számítógépes munkahely, Kép: pixabay

Kép: pixabay

Mivel az emberek mindössze 2,5 százaléka tud valóban hatékonyabban dolgozni, ha a figyelme több feladat között oszlik meg, a könnyebb elintéznivalók esetén 8, míg az összetettebb feladatok esetén akár 25 percre is szükségünk lehet ahhoz, hogy ugyanolyan hatékonyan végezzük a munkánkat, ahol abbahagytuk. Éppen ezért célszerűbb nem megszakítani a teendők elvégzését, hanem tömbösítve, például a munkaidő elején, közepén és végén átolvasni az e-maileket és ellenőrizni a közösségi csatornákat.

Az ingázás

A közlekedésre fordított idő nem része a munkaidőnek, pedig egy ingázó átlagosan napi 56 percet tölt utazással. Nem szükségszerűen kell ennek az időnek kihasználatlanul telnie, a mobiltelefonoknak köszönhetően már ezeket az üresjáratokat is hatékonyan tölthetjük. Az európai dolgozók például átlagosan 1,4 munkaórát már ingázás során teljesítenek, köztük is élen járnak a svájci munkavállalók, akik heti 1,9 órát dolgoznak közlekedés közben.

Bejelölhetem magát?
Szeretjük, ha több generációval dolgozhatunk együtt, ráadásul az életkor szerint színes csapatok a dolgozók szerint is hatékonyabbak. A Randstad Workmonitor második negyedéves jelentése alapján nehézséget elsősorban a korosztályok közötti kommunikáció okoz, a magyar munkavállalók ugyanakkor könnyebben megtalálják a közös hangot. Felettesünk életkorával kapcsolatban egyébként rugalmasak vagyunk, csakúgy, mint az online térbe átnyúló munkahelyi kapcsolatokkal.

A megkérdezett európai alkalmazottak 55 százaléka nyilatkozta, hogy a mobil technológia sokkal hatékonyabbá tette a munkavégzésüket. Használjuk ki az üresjáratokat a napunkban, és válasszunk olyan mobiltelefont, amelyen a végtelennek ható kijelzőnek köszönhetően kényelmesen dolgozhatunk, levelezhetünk, játszhatunk vagy nézhetünk akár filmeket is, bárhol is legyünk épp!

A megbeszélések fele felesleges

Egy munkavállaló átlagosan havi 62 megbeszélésen vesz részt, ezek közül minden második időpazarlásnak bizonyul, 31 órányi haszontalanul töltött munkaórát termelve. A hatékony meetingek előre meghatározott napirend mentén haladnak, tiszteletben tartják a kiszabott időkorlátokat, és kizárólag azok a kollégák vesznek részt rajtuk, akiknek tényleg közük van a témához. Kutatások kimutatták, hogy 30 perc elteltével a jelenlévők több mint negyede már nem tud odafigyelni a megbeszélés témájára, ezért érdemes rövid, akár negyedórás, álló meetingeket összehívni. Ekkor nincs lehetőség elnyúlni a székben, így a résztvevők is motiváltabbak, és hatékonyságra törekszenek. Egy rapid megbeszélés ráadásul mostantól bárhol összehívható és a technikával sem kell többé bajlódnunk, hiszen egy jó okostelefon egy asztali számítógép erejét hordozza magában, segítségével könnyedén szerkeszthetünk akár prezentációkat és táblázatokat is a mobiltelefonunkon.

 



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!