Facebook hozzászólás
441

Ez a könyv az örökkévalóságnak készült

A héten bemutatták A magyar nyelv nagyszótára hatodik kötetét, valamint online változatát. A magyar nyelvtudomány nagy adósságát törleszti a húsz kötetesre tervezett sorozat.

Más, illékonynak bizonyuló tudományos eredményekkel szemben A magyar nyelv nagyszótára az örökkévalóságnak készül – hangsúlyozta Lovász László, akadémia elnöke, aki úgy vélte: a nyelv megértése, használata és művelése a szótárral kezdődik, ezért hatalmas a munka, amelyet a szótár készítőinek el kell végezniük.

Kép: nytud.mta.hu
Kép: nytud.mta.hu

„Törekedniük kell a teljességre, a tudományos szemlélet érvényesítésére, az értékmentésre és arra, hogy hiteles pillanatfelvétel készüljön a folyton változó nyelv állapotáról. Miközben tisztában vannak azzal is, hogy az élő nyelv tengerének minden cseppjét nem lehet megragadni, sem nyomtatott, sem digitális formában nem lehet teljesen megőrizni”  – fogalmazott Lovász László, aki emlékeztetett arra is: a Magyar Tudományos Akadémiát eredetileg a magyar nyelv művelésére alapították.

A hatodik kötettel a sorozat oldalszáma hétezerre, az összes szócikk száma több mint 15 ezerre nőtt, utóbbiak összesen csaknem 50 ezer jelentésegységet tartalmaznak, 170 ezer példamondattal illusztrálva. A szótári címszavakat több mint 60 lektor ellenőrzi a tudomány legkülönfélébb területeiről.
„Egyszerű kutakodásnál nekem mint szürke, mezei felhasználónak, egyetlen szempontom lehet. Akkor fogom a nagyszótárt használni, ha informatívabb, mint a Google-keresés” – fogalmazott Péterfy Gergely író, aki szerint a nagyszótár az alapossággal, a tudomány humanizmusával és bölcsességével nyer az online keresőkkel szemben.

 A szótárról…
„A nagyszótár szócikke maga is irodalom. Kiterjesztett katalógusirodalom, amely úgy válogatja össze az idézeteket, hogy azok a puszta összességüknél lényegesen tágabb jelentést nyernek. Egymásra mutatnak, ironikusan, játékosan felülírják egymást. És nem utolsó sorban, a szócikk állást foglal olyan esztétikai, világnézeti, végső soron politikai vitákban, amelyek a mai létezésünket meghatározzák”

A nagyszótárak olyan egynyelvű, általános értelmező szótárak, amelyek történelmi távlattal rendelkeznek, mindig korpusz alapján dolgoznak – vagyis konkrét szövegeket gyűjtenek össze alapanyagként, és ezek adatainak elemzésével készítenek szócikkeket -, valamint számos rétegnyelvből válogatnak a szépirodalomtól a köznyelven keresztül a szlengig – mutatott rá Ittzés Nóra, a sorozat főszerkesztője.
A szótár cikkei egyebek mellett nyelvtani információkat, lexikai minősítést, gyakorisági mutatót, valamint az adott címszó hangalaki és grammatikai alakváltozatait is tartalmazzák. A kötet foglalkozik a frazémákkal, vagyis állandósult szókapcsolatokkal, valamint új grammatikai elemzéseket is kínál, a korábbi kötetekhez képest pedig új szócikktípusként megjelent benne a bokrosítás.
Az eseményen bemutatták A magyar nyelv nagyszótára online változatát is. A nagyszotar.nytud.hu címen elérhető online szótár mind a hat eddigi nyomtatott kötet teljes anyagát tartalmazza, egységesen kereshető formátumban. Az online szótár használatát dinamikus súgó segíti, és a szócikkeken keresztül közvetlenül hozzá lehet férni a szótár alapjául szolgáló nyelvi adatbázisokhoz is.

Soha többé egyedül…
Titokzatos erejük van a sérült embereknek, képesek átalakítani a szívünket – fogalmazott Kozma Imre atya. Megjelent a Máltai Könyvek sorozatban Jean Vanier munkatársa, Marie-Hélène Mathieu, Soha többé egyedül című könyve.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Mi a német juhászkutya népszerűségének titka?

Nem lehet elvitatni, hogy az egyik legnépszerűbb fajta a német juhászkutya. Nemcsak munkakutyakánt lehet rá…

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!