Facebook hozzászólás
640

Elzavarta feleségét az Irigy Hónaljmirigy dobosa

Kabai Lacinál betelt a pohár… Az Irigy Hónaljmirigy dobosa régóta halogatott dologra szánta rá magát, aminek köszönhetően ráadásul nem csak számára nyílt ki a világ, de zenésztársai is rendkívül hálásak érte. A fiúk, Laci szemműtéte óta bíznak benne, nem fordulhat többé elő, hogy dobosuk összekeveri a dalok sorrendjét vagy teljesen más jelmezbe öltözik a koncerteken. Míg a többiek örültek a változásnak, Laci otthon épp emiatt került konfliktusba…

Szétdobált jelmezek, óriási káosz a backstage-ben és rosszalló tekintetek a színpadon. Bizony volt időszak, amikor ez jellemezte az Irigy Hónaljmirigy koncerteket.

– Nem nagyon szeretek foglalkozni a korommal, de be kell ismerni van, ami már nem működik úgy, mint fiatalabb koromban – kezdte sejtelmesen Kabai Laci. – Nemrég akadt miattam néhány elég forró helyzet a fellépéseken. Többször előfordult, hogy más dalt kezdtem el játszani, ami csak akkor esett le, mikor az egész zenekar hátrafordult, hogy melyik rendezvényen vagyok…

Kabai Laci és a dallista, Kép: sajtóanyag
Kabai Laci és a dallista, Kép: sajtóanyag

Az egyik legcikibb helyzet az volt, mikor egy koncerten annyira elnéztem a dallistát, hogy Kis Grófo helyett ByeAlexnek öltöztem. Nagyon kevés időnk van átöltözni két produkció között, ezért fontos, hogy minden gördülékenyen menjen. Hát akkor aztán volt nagy kapkodás…

Kabai Laci szemműtét előtt, Kép: sajtóanyag
Kabai Laci szemműtét előtt, Kép: sajtóanyag

Ezek miatt is szántam végül rá magam a műtétre a margitszigeti szemklinikán. Szerencsére a vizsgálatok alapján alkalmasnak bizonyult a szemem a beavatkozásra, és az operáció óta olyan élesen látok, hogy Darth Vader sem csinálhatta volna jobban a lézerkardjával. A fiúk nagyon örültek a változásnak, és bíznak benne, hogy így most már tényleg tudok fókuszálni a műsorra is. Otthon viszont azért akadt némi bonyodalom a műtét után, amikor megkérdeztem a feleségemtől, hogy „Maga kicsoda”? Majd felszólítottam, sürgősen hagyja el a házamat, mert mindjárt hazaér az asszony és marha nagy balhé lesz! –  mesélte viccelődve a zenész, aki a többiekkel együtt már nagyon készül a február 10-ei arénás nagykoncertre.

Új humorsorozattal tarol az Irigy Hónaljmirigy
Bemutatta legújabb vicces videóját az Irigy Hónaljmirigy saját YouTube csatornáján. Az amerikai showman, Jimmy Fallon népszerű sorozata alapján született Jimmy a falon verzió első klipjében Nagy Feróval együtt játszott a magyar paródia banda, a későbbiek folyamán többek között olyan sztárok is felbukkannak majd, mint Kis Grófo, Ganxsta Zolee, Hooligans Csipa vagy a Vastag testvérek.

 

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!