Facebook hozzászólás
197

Hamilton barátnője egyedül folytatja

Nicole Scherzinger csillaga egyre feljebb ível, mióta – kisebb-nagyobb szünetekkel – a Forma1-es világbajnok, Lewis Hamilton oldalán keresi a boldogságot.  A hirtelen jött népszerűséget kihasználva maga mögött hagyta a „Cicababákat”, és immár szólóban hódítja meg a Class40 toplistáját.

 

A hawaii születésű szépséget Kovács Áron a múlt héten vezette be a Class40 toplista hetek óta tartó küzdelmében már megedződött társaságba. A Pussy Cat Dolls volt énekesnője azonban cseppet sem szeppent meg, és hatalmas lendülettel elrajtolva, tíz helyet ugrott előre. Magyar „szólistáink", Mrs. Hamilton példáját követve, szintén megrázták magukat. Ákos egyedüli férfiként tartja a frontot az első tízben, ráadásul „Szeress így" című dalával már a dobogóra is felállt. Wolf Kati pedig visszatette fejére a Class40 koronáját, letaszítva a trónról a Magashegyi Underground zenekart.

A Class40 zenei listája ismét tartogat újdonságokat, és illusztris előadókkal lepi meg a hallgatókat. Kovács Áron új „vendége" lesz többek között az Amy Winehouse utódjaként emlegetett, 15 éves Dionne Bromfield és az Oscar-díjas énekes-színésznő, Jennifer Hudson is friss, „I remember me" című slágerével.

 

1 Wolf Kati Szerelem, miért múlsz?
2 Lady Gaga Born This Way
3 Ákos Szeress így
4 Roxette She’s Got Nothing On (But The Radio)
5 Magashegyi Underground Metróhuzat
6 Britney Spears Hold It Against Me
7 Duffy Well, Well, Well
8 Rihanna What’s My Name
9 Aurea Busy (For Me)
10 Holdviola Mikor lesz már nyár
11 Jessie J Price Tag (feat. B.O.B.)
12 Kasza Tibor Nem kell más
13 Varga Viktor Forró fejű
14 Ricky Martin feat. Joss Stone The Best Thing About Me Is You
15 Adele Rolling In The Deep
16 Király Viktor Solo
17 Maroon 5 Never Gonna Leave This Bed
18 Avril Lavigne What The Hell
19 Hooligans Küzdj az álmodért
20 Usher More
21 Cee Lo Green It’s OK
22 Fekete Dávid és Cserpes Laura Egy nap
23 Travie McCoy We’ll Be Alright
24 Zanzibár Március végétől
25 Pink Perfect
26 Quimby Ultravaló
27 Nicole Scherzinger Don’t Hold Your Breath
28 Brasch Bence Fogadj el így
29 Bruno Mars Grenade

30 Kate Perry E.T.
31 Dionne Bromfield Yeah right!
32 Bon Bon Fej vagy írás
33 Magna Cum Laude A főnököm
34 Jennifer Hudson I remember me
35 Santana feat. Pat Monahan Dance The Night Away
36 Backdoor Hol az a kincs?
37 Cee Lo Green Bright Lights Bigger City
38 Kesha Blow
39 Lola Benned élek
40 R.E.M. Mine Smell Like Honey

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!