Facebook hozzászólás
249

Csak álmodozunk, de nem teszünk semmit

Nagyon optimista és határozott elképzeléseink vannak jövőnkkel kapcsolatban, de mindig találunk fontosabbat a jelenben, mint hogy időskori önmagunk biztonságáról gondoskodjunk – derül ki egy friss kutatásból.

Kép:FreeDigitalPhotos.net/digitalart

A Groupama Garancia Biztosító megbízásából a GfK által készített kutatás alapján a magyarok többsége (70%-a) optimistának vallja magát, azonban a jövőt kétharmaduk (63%-a) már kiszámíthatatlannak tartja. A kiszámíthatatlannak tűnő jövőkép ellenére a megkérdezettek négyötöde megfontolt, tervező emberként tekint magára, azonban 54%-uknak csupán legfeljebb 3 évre előre vannak konkrét tervei, álmai jövőjükkel kapcsolatban.

A boldog és optimista jövőképhez azonban elengedhetetlen a harmonikus élet. A megkérdezettek 85%-a szerint ennek elérésében a legfontosabb a jó egészség − ugyan ma mindössze 11%-a tesz érte −, majd a harmonikus családi élet következik, a képzeletbeli dobogó harmadik helyén pedig a megfelelő anyagi biztonság, jólét áll. Ennek ellenére a válaszadók 31%-a átlagosan négy hónapra elegendő megtakarítással rendelkeznek, 36%-nak pedig semmilyen megtakarítása sincs.

„Amögött, hogy a kutatásban megkérdezettek 70%-a optimistának vallja magát, sok esetben az áll, hogy a jövőt túl távolinak érezzük, ezért egyben absztrakt is a számunkra. Egy harmincas nehezen hiszi el, hogy lesz még egyszer hatvan éves is. Azonban feltételezzük, hogy mit kellene mondanunk, így alakul ki a fejünkben jövőnkről egyfajta Hollywood-i álomkép” – mondta Szvetelszky Zsuzsa, szociálpszichológus.

Ha valakire támaszkodni kell, akkor a legtöbben (73%-ban) családjukra, 36%-uk társukra, majd barátokra és munkahelyre, és a sor végén számítanak csak az államra.

Nyugdíjtippek negyveneseknek – 6 tipp a jövődért!
Ahhoz, hogy a jövő idősei fenn tudják tartani korábbi életszínvonalukat a nyugdíjba vonulást következő évtizedekben, öngondoskodásra, nyugdíjcélú megtakarításokra is szükség lesz. Már a mai negyvenesek számára is elengedhetetlen, hogy félretegyenek jövendő nyugdíjukra. De hogyan?

A társ szerepe nem csak a harmónia, de a pénzügyi biztonság terén is kiemelt értéket képvisel, ugyanis a párok 74%-a a közös kassza híve, azonban csak harmaduknak van olyan befektetése, ami arra az esetre jelentne biztosítást, ha az egyik keresővel történne valami váratlan eset – mutat rá a Groupma Garancia Biztosító kutatása.

Ugyanakkor felértékelődött a munkahely szerepe is, hiszen a megkérdezettek szerint a biztos munkahely jelenti ma a legfontosabb alapot a jövőbe vetett bizalmi képünkben az anyagi biztonság miatt, ezáltal a válaszadók szerint a kiszámíthatóság iránti vágy fontosabb, mint az önmegvalósítás vagy akár a siker, a karrier, a fejlődés lehetősége.

Szvetelszky Zsuzsa szerint azonban a munka az Y generáció számára teljesen mást jelent, mint az idősebbeknek. „A fiatalok számára az elsődleges cél, hogy olyan munkát találjanak, amit szeretnek, mivel azt gondolják, hogy ha szeretik a munkájukat, akkor jól is kereshetnek vele.”

A válaszadók négyötöde (80%) szerint pedig a pénzügyi jövő biztosításának legfőbb eszköze a megfelelő jövedelem, ugyanakkor csak valamivel kevesebb, mint egyötödük (17%) gondolja úgy, hogy elegendő jövedelemmel rendelkezik jövője biztosításához.

Jövőbeli biztonságuk érdekében a pesszimisták közül a legtöbben (29%) igyekeznek többet megtakarítani, 28%-uk bővíti szakmai ismereteit és elképesztően nagy hányadban (23%) vélik úgy, hogy a megfelelő biztonságért külföldre kell költözniük.

Tervezgetünk, de hol maradnak a lépések?

A Groupama Garancia Biztosító által bemutatott kutatásából az is kiderül, hogy lassan kezdjük belátni, hogy a boldog és optimistán vágyott jövőkép eléréséhez lépéseket kell tenni, azonban még messze a cél. A 25-55 éves célcsoport több mint egyharmada ugyanis nem rendelkezik semmilyen megtakarítással és a megkérdezettek 52%-nak vagy egyáltalán nincs, vagy pedig kevesebb, mint egy évre vannak tervei pénzügyeivel kapcsolatban.

A megfelelő öngondoskodási attitűd hiányát igazolja az is, hogy a pénzügyi tervezés esetében a leggyakrabban említett cél a váratlan kiadásokra való felkészülés lett (47%), és csak ezt követi a lakáscélú megtakarítás (40%), a létfenntartás jövedelem kiesése esetén (32%), a gyermekek iskoláztatása (30%) és csupán ötödik helyen áll a nyugdíjas évekre való felkészülés.

A kiadásokat tekintve azonban a nagy többség (87%) megfontoltan költ, ami értelmezésükben azt jelenti, hogy költségei fékezése érdekében figyeli az akciókat, olcsóbb boltokban vásárol és csak a legszükségesebb termékeket vásárolja meg.

Önmegvalósítás nyugdíjasként

Nyugdíjas koráról ettől függetlenül mindenkinek nagyon pozitív elképzelése van. A többség unokákkal játszva szeretné látni magát, és bizakodóan tekint a nyugdíjas kor elé, mivel úgy gondolja, hogy lesz, aki törődik vele, egészségben és boldogságban tölti majd az öregkort. Nem csak elképzelni szeretik magukat unokák körében az emberek, de többségük (65%) bízik benne, hogy lesz is unokája, sőt nem is egy, hanem legalább négy.

A nyugdíjas éveket, inkább családi házban, inkább társsal, inkább aktív módon – kint, barátokkal kártyázva, biciklizve – képzeli el az emberek többsége, de mivel nem tesznek érte megfelelő lépéseket, a többség úgy gondolja, hogy nyugdíjasként is dolgozni fog, részben mivel rá lesz szorulva (53%), részben, hogy aktív maradjon (56%).

„A kutatás rávilágított arra, hogy bár igen pozitív nyugdíjas években reménykedünk, azonban az emberek bizalmatlansága és a jelennel kapcsolatos félelmeik komoly hatással vannak az öngondoskodásra. A nyugdíjas éveire a megkérdezettek csupán egynegyede (27%-a) tervez előre, nekik pedig a nyugdíj megtakarítással kapcsolatban a legfontosabb elvárásuk saját pénzük megfelelő biztonsága, amit jelenleg az emberek fontosabbnak tartanak, mint akár befektetésük hozamát”- emelte ki Pásztor Ildikó, a Groupama Garancia Biztosító értékesítés támogatási főosztályvezetője.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!