Facebook hozzászólás
194

Amazonok a konyhában

Magyarország legsikeresebb női birkózói, Sastin Marianna és Barka Emese élet-halál harcot vív azért, hogy egyikük kijuthasson az olimpiára. A két élsportoló az olimpiai felkészülés mellett most újabb kihívásra mondott igent: a gasztronómia világában is megmérkőznek egymással. Ebben a küzdelemben pedig nem az erő vagy a technika, hanem mi, rajongók dönthetünk majd!

Sastin Marianna és Barka Emese, a két birkózó klasszis igazi amazon a szőnyegen: már többszörösen öregbítették Magarország hírnevét. Az élet most úgy hozta, hogy a két élsportoló egymás riválisa lett. Idén szeptemberben a csillogó Las Vegasban rendezik meg a birkózó világbajnokságot, ahová csak egyikük juthat ki az 58 kg-os olimpiai súlycsoportban. A sport ladyk túl vannak két válogató versenyen, ahol egymás ellenfelei voltak, az állás eddig 1-1. Már csak egy, mindent eldöntő megmérettetés vár rájuk július végén, Lengyelországban. A tét óriási, hiszen a Vegas-i vb már az olimpiai játékokra kvalifikál.

Az amazonok, Kép: Nosalty

A versenyszellem tehát mindkettőjükben erősen lobog. Marianna és Emese most nemcsak a birkózószőnyegen, hanem a konyhában is összeméri erejét egy gasztronómiai verseny keretében. Július 26-ig itt nézheted meg, hogy a lányok hogyan készítik el kedvenc nassolni valóikat, a kisfilmekben minden praktikába beavatnak minket. Ezt követően szavazni is lehet arra, hogy melyik birkózó kiválóság a jobb Konyhatündér. A szavazók között értékes konyhai nyereményeket sorsolnak ki, Sastin Mariann és Barka Emese csupán annyit kér, hogy drukkoljunk nekik a július végi lengyelországi összecsapásukon, és a szeptemberi Las Vegas-i birkózó világbajnokságon.

A lányok gyönyörű, kidolgozott alakkal büszkélkedhetnek, néha viszont ők is elcsábulnak egy-két ínycsiklandó nyalánkságra, amit mi sem bizonyít másként, minthogy Emesének a nutellás bananamisu a kedvenc desszertje, Marianna pedig a nutellás kalács mellett teszi le voksát – írja a Nosalti gasztronómiai honlap.

Barka Emese világbajnoki bronzérmes és Európa-Játékok győztes birkózó így nyilatkozott kedvenc édességéről, amivel Marianna ellen indul:

„Imádom a gyümölcsöket. Legyen szó fanyarról vagy édesről, jöhet bármi, bármikor, bármilyen dózisban! A gyümölcsök mellett, azonban a desszerteknek sem tudok mindig ellenállni. Ezt az edzőm is nagyon jól tudja, aki egyébként olasz származású. Nála ettem először egy nagyon finom itáliai desszertet, a nutellás bananamisut. Beavatott a titkos receptbe, és közösen is elkészítettük. Azóta ez a kedvenc édességem, mindig ezzel készülök, ha átjönnek a barátaim, vagy én megyek vendégségbe. És még gyümölcs is van benne!”

Sastin Marianna világbajnok és Európa-Játékok győztes birkózó pedig ezt mondta kedvencéről, ami már a kisujjában van, annyian kérték tőle, hogy készítse el:

„Két szenvedélyem a sport és a főzés. Ha épp nem a szőnyegen vagyok, akkor imádom elkápráztatni vendégeimet mindenféle finomsággal. Gyerekkoromban anyukám sokszor sütött nekünk kalácsot, szinte mindig része volt a közös reggeliknek. Ha nassolásról van szó, a kalács mellett a másik nagy kedvencem a Nutella. Egyszerűen rajongok érte. Egyik nap arra gondoltam, miért ne vegyíthetném a számomra két bajnok nyalánkságot, így addig kísérleteztem, amíg megszületett ez a különleges házi kalács. Ma már ez a specialitásom. Nagyon könnyű elkészíteni, hamar megvan, és ugyanilyen hamar el is fogy.”

Itt azt is megtudhatod, hogy tényleg divat-e a nutellás pizza!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Stílusos női cipők a trendek tükrében

Ahogy az évszakok változnak, úgy változnak az irányzatok - ideértve a legújabb női cipőket - és a trendek is. A…

Válassza Sherlock Holmes pipáját!

Gyakran úgy gondolunk a pipázásra, mint egy divatjamúlt tevékenységre, amely az előkelő urak ráérős szenvedélye,…
1 / 3 453

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!