Facebook hozzászólás
158

Adventi programok városszerte

Közös ünnepi készülődésre várja a gyerekeket az adventi hétvégéken a Nemzeti Színház: a programok között meseolvasás, kézműves foglalkozások és betlehemes előadások is szerepelnek.

Kép:Pixabay

Az „adventi mesevároda” ingyenes programjait a négy adventi vasárnapon – december 1-jén, 8-án, 15-én és 22-én – 10 és 13 óra között rendezik meg a színház előcsarnokában és a Gobbi Hilda Színpadon – olvasható a teátrum MTI-hez eljuttatott közleményében. A gyerekeket kézműves foglalkozások, mézeskalács-díszítés, karácsonyidísz- és képeslapgyártás várja, emellett megismerhetnek két régi kézműves mesterséget is, a gyertyamártást és a papírmerítést. A színházba Nógrád megyéből, Derecskéről, Szentegyházáról és Budajenőről érkeznek betlehemesek. A Gobbi Hilda Színpad előcsarnokában a Nemzeti Színház művészei – Tenki Réka, Fehér Tibor, Nagy Mari, Mátyássy Bence, Kristán Attila és Tóth Auguszta – mesét olvasnak fel, a színpadon pedig mesejátékot láthatnak a Magyar Népmese Színház, Pályi János és a Bábakalács Bábszínház előadásában.

A részletes adventi program a Nemzeti Színház honlapján olvasható.

A Mikszáth téri Palota Pódium gyermekprogramokkal várja a családokat: mesemondók, muzsikusok, énekmondók, betlehemesek lépnek fel, valamint a helyszínen élő betlehem, állatsimogató is lesz. A játszóházban karácsonyi díszeket készíthetnek, a hagyományőrző kovácsműhelyben ősi műhelytitkokkal, a Mézesbábos Palotában a mézeskalácssütéssel ismerkedhetnek a gyerekek, akik betekinthetnek a könyvkötés rejtelmeibe is. December 7-én a finn Mikulás is ellátogat a Mikszáth térre.  A Józsefvárosi Galéria szombatonként kreatív színházi és koncertélményt kínál Hétmérföldes játékbirodalmában. A Pesti Jézus Szíve Templomban és a Párbeszéd Háza Kápolna Dísztermében vasárnap esténként karácsonyi koncerteket tartanak. Fellép többek között Sebestyén Márta és Kárászy Szilvia zongoraművész, előadásukban karácsonyi dallamok csendülnek fel, de szerepet kap a közös vasárnap esti gyertyagyújtás is. A Kálvin tértől a Mikszáth térig húzódó részen minden nap nyitva tartó karácsonyi vásár lesz, ahol népművészek, kézművesek kínálják portékáikat, de a kortárs irányzatokat képviselő iparművészek és formatervezők is jelen lesznek.

Újévig vásári forgataggal, korcsolyapályával, színes programokkal, jótékonysági akciókkal és a Bazilika homlokzatán életre keltett karácsonyi motívumokkal várja a közönséget az Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvénysorozat. December 1-jétől sötétedés után félóránként kel életre a templom hatalmas homlokzata, amelyen karácsonyi ihletésű rövidfilmeket láthat majd a közönség. Ezek megjelenítik egyebek mellett a legfontosabb vallási motívumokat, de azt is bemutatják, hogyan látják a karácsonyt a gyermekek, vagy épp hogyan ünnepelnek Európa nemzetei – adták hírül közleményben a szervezők. A gyerekeket kézműves programokkal várják az alkotóházban, ahol a „korisuli” programjain, pénteki és szombati napokon pedig a Gönczöl Néptáncegyüttes rögtönzött táncházán is részt vehetnek.

A civil szervezetek közül a Vizslamentés csapata fotózással és oktatási programmal várja a kutyabarátokat, míg a Tisztelet Társasága a idősek támogatásához vár segítőket. Az Ökumenikus Segélyszervezet a „szeretet.éhség.” országos pénzadománygyűjtő akció keretében az összefogásra szeretné felhívni a figyelmet, ezért adománygyűjtő pontján ajándék mézeskalácsszívvel várja mindazokat, akik szívesen hozzájárulnak a rászorulókért végzett munkához. Emellett a vásár ideje alatt több meglepetésprogramot is szerveznek: december 5-én, az önkéntesség világnapján például a szervezet közismert önkéntesei fejezik ki köszönetüket az önkéntesek egész éves elkötelezett munkájáért.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!