Facebook hozzászólás
480

A félelem listája

Az emberek 75%-a  aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, ugyanakkor nincsenek kellő ismereteik azokról a pénzügyi termékekről, amelyek ezekben a nehéz élethelyzetekben segítséget tudnak nyújtani – derült ki a Groupama Biztosító országos kutatásából. A reprezentatív felmérésből az is beigazolódott, hogy a 18-59 éves korú lakosság többségének nincsenek, vagy téves ismereteik vannak arról, hogy milyen segítséget várhatnak egy kockázati életbiztosítástól.

A váratlan eseményekre történő megtakarítás előkelő helyen áll a lakossági megtakarítási célok között. Az előre nem látható problémák megoldására valóban felkészülhetünk nagyobb összegű likvid megtakarítással, erre azonban nincs mindenkinek lehetősége, ráadásul a likviditás ára a − hosszú távú befektetésekhez képest − jóval mérsékeltebb hozam.

Baleseti emlékmű egy folyóparton, Kép: pixabay
Kép: pixabay

A családok számára ezért jelenthetnek jó megoldást a kockázati személybiztosítások, hiszen így nem kell nagyobb összeget tartalékolniuk, ugyanakkor baleset vagy betegség esetén jelentős összegű pénzügyi segítségre számíthatnak.

A Groupama Biztosító kutatásából kiderül, hogy négyből három ember tart valamilyen váratlan esemény bekövetkeztétől. Az emberek többsége nem is magát, hanem szeretteit félti jobban: a megkérdezettek 57%-a attól tart leginkább, hogy közeli családtagja szenved balesetet. A félelmek listáján ezt követik a betegségek: a gyógyíthatatlan, illetve az életvitelt felborító – például munkahelyvesztéssel járó – bajoktól ugyanannyian tartanak (49-49%).

Annak ellenére, hogy az emberek döntő többsége aggódik valamilyen váratlan esemény miatt, mindössze 30%-uk rendelkezik kockázati életbiztosítással. Az életkor előrehaladtával nő az erre való igény, de az 50-59 évesek körében is mindössze 38% rendelkezik ilyen pénzügyi termékkel.

Ki tudja hol áll meg?…
Egy irányíthatatlanná váló drón törte be egy autó szélvédőjét a minap Budapesten, a Szabadság hídnál. Szerencsére senki sem sérült meg, de anyagi kár keletkezett, és erről eddig kevés szó esett – hívta fel a figyelmet Kádár Péter, a Groupama Biztosító egyik igazgatója.

A kockázati életbiztosításokkal kapcsolatban ugyanakkor meglehetősen kevesen rendelkeznek pontos ismeretekkel: a megkérdezetteknek csupán 43%-a tudta például azt, hogy egy kockázati életbiztosítás a váratlan események, pl. baleset, súlyos betegség vagy halál esetén nyújt szolgáltatást.

A megkérdezettek arról is véleményt nyilvánítottak, hogy szerintük kiknek lenne a legindokoltabb kockázati életbiztosítást kötniük. Az emberek 29%-a szerint a családfenntartóknak, 24%-a szerint a gyermeket nevelő szülőknek, 20-20% szerint a hosszabb gyógyulás előtt álló betegeknek és a nagyobb hitelt felvevőknek lenne szükségük biztosítani magukat a váratlan helyzetekre.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!