Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2015. július 09. 16:02 | László Márta

Panorámaszabadság

Felteheted a Facebookra Dávidot!

Nem korlátozná az Európai Parlament a középületek és köztéri műalkotások fényképeinek közzétételét: így döntött a Ház az új európai szerzői jogi szabályozás előkészítéseként. A Bizottság által 2015 végén benyújtandó javaslatnak egyensúlyba kell hoznia a szerzők és a fogyasztók jogait és érdekeit, mondták a képviselők. Javítani kell az internettartalmak határokon átnyúló elérhetőségét, ugyanakkor a televíziós programok és filmek esetében van létjogosultsága területi engedélyeknek.

„A Parlament hallgatott az európaiakra, és elutasította a köztereken való fényképezés korlátozását. Ez a döntés az állásfoglalás lényegét testesíti meg: a Bizottság reformjavaslatának tisztában kell lennie, mennyire fontosak a szabály alóli kivételek, amelyek mozgásteret hagynak az alkotóknak, jogi biztonságot adnak a felhasználóknak, és mindenki számára elérhetővé teszik a kultúrát és a tudást”– mondta Julia Reda, a témáért felelős német zöldpárti képviselő a szavazást követően.

Küld a Facebookra Dávidot! Kép: Google

A nem kötelező érvényű állásfoglalást, amelyet az uniós szerzői jogi szabályzást tekinti át az ezt felváltó jogszabály bizottsági javaslatának megjelenése előtt, 445 szavazattal, 65 ellenszavazat és 32 tartózkodás mellett fogadta el a Parlament.

Középületek és köztéri műalkotások fényképeinek közzététele

A képviselők elutasították az állásfoglalás-tervezet azon szakaszát, amely alkotói engedélyhez kötötte volna a középületek és köztéri alkotások fényképeinek közzétételét. Így marad az eredetileg is érvényben lévő uniós szerzői jogi szabályzás, azaz a tagállamok dönthetik el, hogy nemzeti jogrendjükbe beveszik-e a panorámaszabadságot. Magyarországon a köztéren álló épületekről, műalkotásokról készült fotók a szerző hozzájárulása nélkül felhasználhatók.

A digitális kornak megfelelően kell modernizálni a szerzői jogokat

Ahhoz, hogy a digitális környezetben jól alkalmazható új szerzői jogi szabályzás szülessen, a Bizottságnak át kell tekintenie, hogy mely alkotásokat enged szabadon, azaz szerzői jogi védelem nélkül felhasználni. A Parlament szerint a szerzői jogi védelem alól kivételt képezhetne a kutatók szöveg- és adatbányászata és a könyvtárak digitális kölcsönzése.

A Parlament a szerzői jogok birtokosai számára méltányos és megfelelő mértékű honoráriumot nyújtó szabályokat vár, amelyek a művek digitális terjesztése utáni javadalmazásra is kiterjednek. A képviselők emellett javítanák a szerzők és előadóművészek pozícióját a velük szerződéses kapcsolatban álló egyéb jogosultakkal és közvetítőkkel szemben.

Hozzáférés a kulturális és ismeretterjesztő tartalmakhoz több országból

A fogyasztók túl gyakran szembesülnek azzal, hogy területi alapon nem érhetnek el bizonyos tartalomszolgáltatást, mutat rá a Parlament, amely ezért sürgeti a Bizottságot, hogy javasoljon megoldást a szolgáltatások és szerzői jogok által védett tartalmak határon átnyúló elérhetőségének javítására.

Azonban a Parlament elsősorban a gazdag európai kulturális hagyományokat tükröző televíziós és filmes produkciók finanszírozása miatt a területi engedélyek létét is fontosnak tartja. A szerzői jogok ugyan magukban hordoznak bizonyos földrajzi behatároltságot, de a Parlament szerint ez nem ellentétes a tartalmak hordozhatóságára való törekvéssel.

A Parlament felkéri a Bizottságot, hogy vizsgálja meg az egész Unióra kiterjedő egységes európai szerzői jogi cím potenciális hatását. A Bizottság 2015 végén nyújtja be az uniós szerzői jogi szabályzás modernizálásáról szóló javaslatát.



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!