Facebook hozzászólás
347

650 év – 650 bor

A Belvárdgyulai Mezőgazdasági Zrt. pincészete 650 palack bort adott át a pécsi orvoskarnak. A társaság ezzel kívánt részt vállalni az egyetem 650 éves jubileumának megünneplésében. Erről, illetve az esemény hátteréről mesélt Wilhelm József vezérigazgató. 

– Miért döntöttek úgy, hogy Önök is részesei lesznek az ünnepségsorozatnak?

– Az ember életében kevés lehetőség adódik arra, hogy átéljen egy ilyen kerek jubileumot. Ez egy olyan alkalom, amire a társadalom egészének figyelnie kell. Lokálpatriótaként is lényegesnek tartottuk azt, hogy részesei legyünk az ünnepnek, még akkor is, ha vidékiek vagyunk, hisz a Pécsi Tudományegyetem itt van a szomszédunkban.

Borátadás, Kép: sajtóanyag
Átadási ceremónia, Kép: sajtóanyag

Egy ilyen ünnepségsorozat rengeteg feladattal jár, és a terület borvidékének egyik legjelentősebb termelőiként úgy döntöttünk, hogy nem pénzzel, hanem nemes nedűinkkel szeretnénk a rendezvénysorozathoz hozzájárulni. Örülnénk, ha a résztvevők és az ide érkező delegációk, vendégek pécsi bort innának, avagy kapnának ajándékba.

– Miért éppen az orvoskart ajándékozták meg?

– Felelősen gondolkozó vállalkozás vezetőjeként fontos feladatomnak tartom, hogy a munkavállalóink egészségének megőrzéséért, a megelőzéséért megtegyünk mindent, amit tudunk. Tavaly kötöttünk egy szerződést az orvoskarral, melynek keretében ötven munkavállalónk részt vett egy egyedi szűrési programban. Hat-nyolc-tíz vizsgálatot is elvégeztek egy-egy emberen egy hétvége alatt, amit nagyra értékeltünk, ismerve időhiányos társadalmunk működését. Az orvoskaron dolgozó szakembereket jobban megismerkedhettem, és kialakult köztünk egy szorosabb emberi kapcsolat is. Az ő felelősségteljes munkájukat is szerettük volna megköszönni ezzel az ajándékkal.

– Mit lehet tudni az ajándékba kapott borokról?

– Azért is tartom szerencsésnek vállalkozásunk és az orvoskar találkozását, mert van egy olyan termékcsaládunk, amit kimondottan a fiatal generáció igényeire és ízlésére formáltunk, készítésükkor fontosnak tartottuk az intenzív illat- és zamatanyagok megőrzését. A Campus borcsaládról van szó, ami a legszélesebb, egyben a legszínesebb kínálatot is képviseli gazdaságunkban.

650 bor az orvosi karnak, Campus borcsalád, Kép: sajtóanyag
650 bor az orvosi karnak, Campus borcsalád, Kép: sajtóanyag

A szimbolikus név és a borcsalád által képviselt kínálat miatt is úgy véltük, hogy részesei szeretnénk lenni a jubileumnak. Fehér boros vidékként nem titkolt célunk továbbá az, hogy népszerűsítsük a fehér bort, hisz évtizedek óta háttérben van a vörös borhoz képest. A fiatal generációt szeretnénk a fehér bor értékeiről meggyőzni, bennük és általuk a kulturált borfogyasztást kialakítani, terjeszteni, és erre kiváló lehetőség egy több ezer hallgatót tömörítő egyetem.

Fehér borainkat egyébként immár ötven éve készítjük, bár a kezdetekben inkább folyó borokként értékesítettük őket. Néhány éve döntöttünk úgy, hogy más értékesítési csatornákat is igénybe veszünk, ennek eredményeként két éve egyik borunkkal elnyertük a „Pécs város bora” címet, és tavaly is második helyezettek lettünk, de számos más díjat is nyertünk borainkkal. A főként száraz fehér borok mellett tavaly óta van már rosénk is – egyelőre vásárolt szőlőből – és idén telepítjük cégünk életében az első vörös szőlő ültetvényeket.

Igazán ütős lett a Zwack új gyógynövénylikőre, a Riserva!
Díszvacsorával egybekötött kóstolón mutatta be a Zwack család új gyógynövénylikőrét, a szuperprémium Unicum Riservát. A duplahordós érleléssel készült kényeztető nedü megalkotásában évek munkája van, az új termék Magyarországon elsőként jelenik meg a szuperprémium gyógynövénylikőrök piacán. Egyelőre csak néhány ismert étteremben kóstolható, az üzletekben polcain pedig majd csak májusban találkozhatunk vele.

A Campus borcsalád kizárólag reduktív készítésű, erjesztésű és tárolású borokból áll. Tagjai: Chardonnay, Zöldveltelini, Irsai Olivér, Sauvignon Blanc, és van két gyöngyöző fajtánk is, az egyik Zöldvelteliniből készült, és a Lini fantázia névre hallgat, a másik Sauvignon Blanc-ból készült, és a Blanca nevet kapta. Ismereteink szerint ebből a két fajtából az országban másutt nem gyártanak gyöngyözőt. Nagyon kedveltek ezek a termékeink, szénsav hozzáadásával, speciális palackozással készülnek. Fontos még tudni róluk, hogy a borcsalád tagjai két évig tudják megtartani friss, üde, zamatos jellegüket. A magasabb minőségi kategóriát képviselő Classic borcsaládunk termékeit (Olaszrizling, Rajnai rizling, Chardonnay, Hárslevelű) részben ászok, részben pedig barrikolt ászok hordóban érleljük, emiatt árban is magasabb kategóriát képviselnek.

Belward, Sauvignon Blance, Kép: sajtóanyag
Belward, Sauvignon Blance, Kép: sajtóanyag

– Pincészetük mióta létezik?

– A pince fő ága 1967-ben épült, aztán 1976-ban bővítettük. Jövőre – részben pályázati forrásból – szeretnénk megújítani pincészetünket, ami egy várhatóan 250 millió forint értékű projekt lesz. Korábban nagy tételű folyóbor értékesítés zajlott nálunk, ezeket a termékeinket jórészt nagykereskedők vásárolták kamionos tételben, nem volt tehát lényeges az, hogy a kis tételeket külön tároljuk. A felújítással a közeljövőben erre is lehetőségünk nyílik. A pincészet egyébként Hásságy községben található, a Pécsi Borvidék része. Pécsről és a környékről ma is sokan ellátogatnak hozzánk olyanok, akik nagyobb tételben vásárolnak. Célunk az, hogy jó minőséget kínáljunk – megfizethető áron.

– A fehér bort részesíti Ön is előnyben?

– Ma már igen, de ez egy evolúciós folyamat volt. Fiatalkoromban én is a testes vörös bort szerettem, aztán később jött a lágyabb vörös, majd a rosé, végül kikötöttem a száraz fehér bornál. Egészen más hatása van, ha egy 11 és feles, vagy 12-es fehér bort fogyasztunk el este, egy baráti társaságban, mintha ezt tesszük egy 13 és feles, vagy 14 és feles testes vörös borral. Természetesen nem elvitatva azt, hogy ez egyéni ízlés kérdése is.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!