Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:
2017. november 23. 17:00 | László Márta

FILATÉLIA

300 évesek a budapesti piaristák

Alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a budapesti Piarista Gimnázium alapításának 300 éves évfordulóját a Magyar Posta. Az új miniatűr alkotás Horváth Nóra grafikusművész tervei szerint az ANY Biztonsági Nyomdában készült 200 000 példányban.

Egy oktatási intézmény mindig többet jelent az épületnél – a tanárok és oktatók által képviselt szellemiség és hagyomány az, ami a falakon és korszakokon is túlmutat. A budapesti Piarista Gimnáziumot 300 éve alapították, de a szellemi gyökereket adó piarista rendet még ennél is korábban. Megteremtője Kalazanci Szent József (eredeti spanyol nevén José Calasanz) volt, aki 1597-ben „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolát alapított Rómában, elsősorban a szegényebb családok gyerekeinek. Jelmondatuk „Pietas et litterae”, vagyis kegyesség és tudomány, ami összegzi a rend lelkiségének és pedagógiájának lényegét: egyszerre szeretne embert és keresztényt nevelni.

Piarista alkalmi boríték, Kép: Magyar Posta

Piarista alkalmi boríték, Kép: Magyar Posta

A piarista rend már a XVII. század óta fontos szerepet játszik Magyarország közoktatásában, művelődésében és vallásosságában – a pesti gimnázium alapításáról rendelkező szerződést 1717. október 30-án írták alá. A rendet a pesti polgárok hívták meg, mert úgy gondolták, hogy oktatás nélkül kevesebbet ér városuk, és a döntés helyessége a következő években fényesen igazolódott.

Piarista bélyeg, Kép: Magyar Posta

Piarista bélyeg, Kép: Magyar Posta

A gimnázium három évszázados története szorosan összefonódott a magyar történelemmel: fejlődésen, virágzáson, elnyomatáson és megújuláson keresztül az oktatás helyszíne többször változott, de a tevékenység soha nem szakadt meg.

Angyaltrombita
Nádi Boglárka grafikusművész tervezte, és a Pátria Nyomda Zrt. gyártotta a Magyar Posta 2017-es karácsonyi bélyegét. A jókívánságok postára adásához használható újdonság Értékjelzés nélküli, Belföld felirattal ellátott, öntapadós bélyeg.

A jelenlegi ingatlan – a „piarista palota” – 1913-1917 között épült, és átadásakor nem csupán iskolának, hanem rendháznak, növendékháznak és a tartományfőnökségnek is helyet adott. 1953-ban a totalitárius politikai hatalom döntése szerint a piaristáknak el kellett hagyniuk az épületet. A visszaköltözés 2002-ben kezdődött, elsőként a részben piarista fenntartású Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola foglalhatta el a palota kisebbik felét, majd 2011-re a gimnázium és a rendházak is a régi helyükre kerültek.

A bélyegen a Radnai Béla által tervezett és Gabai Sándor kőfaragó közreműködésével készült, a gimnázium épületét díszítő Kalazanci Szent Józsefet diákokkal ábrázoló szoborcsoport látható. Az első napi borítékon Hültl Dezső eredeti kivitelezési terve alapján az épület Váci utcai homlokzata, az alkalmi bélyegzőn a gimnázium emblémája jelenik meg.

(Források: www.budapest.piarista.hu; www.piarista.hu; www.uj.katolikus.hu; www.wikipedia.org)



Cikk nyomtatása | Hozzászólások |
Megosztás:

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!