Facebook hozzászólás
287

Szépségkúra 5 lépésben – a téli hideg után

A hőmérséklet napról napra kellemesebb, utolsókat rúgja a tél, de az évszak bőrre gyakorolt hatásai továbbra is szemmel láthatóak. A nagy tavaszi feltöltődés ugyan még várat magára, de már most is rengeteget tehetünk a csapadékos, szeles, hideg időben megfáradt bőr megújításáért. Dr. Kriston Renáta bőrgyógyász-kozmetológus elárulja, amelyek a tél végi regeneráló szépségkúra legfontosabb lépései.

 

1. Tisztaság mindenekelőtt

A hidratáló, ránctalanító hatóanyagok csak tiszta bőrön keresztül tudnak felszívódni és a legmélyebb rétegekbe is behatolni. A regenerálás első lépése tehát a mindennapos, alapos bőrtisztítás, amit végezhetünk langyos folyóvízzel és kímélő sminklemosóval is. Hetente egyszer bőrradírozás is javasolt, ami segít eltávolítani az elhalt hámsejteket és kisimítani a hámló részeket. Ezt követően kamillás gőzöléssel tágíthatjuk a pórusokat, hogy a hidratálás még hatékonyabb legyen.

Hidratálás kívül-belül Kép: sajtóanyag

2. Hidratálás kívül-belül

A hideg, szeles időjárás egyik legjellemzőbb „tünete” a száraz, repedezett, hámló bőr, amit a tél végi regenerálás második lépéseként hidratálni kell. A szakember szerint ehhez a legfontosabb az optimális, napi minimum másfél liter folyadékbevitel – lehetőleg szénsavmentes ásványvíz vagy cukrozatlan zöldség és gyümölcslé formájában, de a vízhiányos bőr legjobb barátai a szappan-, színezék- és tartósítószer-mentes hidratáló krémek is.

3. Védelem a káros napsugarak ellen

Az egyre hosszabb nappalokkal együtt jár a napsütéses órák számának növekedése is. Ami öröm a léleknek, az káros lehet a bőrnek, hiszen a helytelen életmód és a környezeti szennyezés mellett ráncosodást az UV sugárzás is gyorsíthatja. A regeneráló szépségkúra részeként ezért nem feledkezhetünk meg a megfelelő fényvédelemről sem. Válasszunk olyan, a bőrtípusunknak és igényeinknek megfelelő terméket, amely a bőröregedésért felelős UVA sugarak ellen is hatékony – javasolja a bőrgyógyász.

Jön a nyolcvanas évek stílusa!
A nagy, kerekített, rácsodálkozó szemek divatja jön. A füstös és cicás megoldások már nem menők! Most tavasszal két véglet érvényesül: a teljesen harsány, illetve a visszafogott halvány tónusok. Használj erősen világító színeket, nagyon divatos a narancssárga, a lila, a világoszöld , egészítsd ki rózsaszínnel és fehérrel.

4. Mélyről jövő ápolás

A bőrápolás terén igazi áttörést jelentenek a növényi őssejtek, amelyek ötvözik mindazt a genetikai információt, amelyek a bőr teljes körű megújításához szükségesek. Fokozzák a sejtek aktivitását, élénkítik a bőr vérkeringését és anyagcsere-folyamatait – emelte ki Dr. Kriston Renáta hozzátéve, hogy a svájci alma, keserű narancs, alpesi rózsa, tengeri kömény, havasi gyopár és nyári orgona kivonatait a kozmetológiában sikerrel hasznosítják arcápoló szérum és emulzió formájában is.

5. Természetes szépség

A tél végi szépségkúra mit sem érne, ha vastag, maszkszerű sminkréteggel rejtenénk el a természetes szépségünket. Bármilyen legyen is a bőrtípusunk, fontos, hogy kerüljük a mesterséges anyagokat, így natúr kozmetikumok és természetes hatást biztosító, minimális smink – szempillaspirál, pirosító, ajakfény – használatát javasolja.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!