Facebook hozzászólás
289

Az ég és a fű a ruhán is divatos

Kék az ég és zöld a fű. Kék a tenger. Meg persze zöld is. Nem véletlen, hogy ezek a nyár kedvenc színei, hiszen a természet közelsége, a szabadság-érzés mindannyiunkban benne él.Szerencsére már nem tilos együtt viselni a korábban ellentét párnak tartott színeket!

Nos, az idei nyár divatja hódol ennek a trendnek. A kék az visszatérő, állandó elem, hiszen hogy is lehetne meg nyár matrózcsíkos, tengerparti öltözetek nélkül, a sötétkék pedig évek óta méltóképpen őrzi előkelő helyét a divatban, de idén mindehhez hozzátársult a türkizek, smaragdok, pisztáciák, fűzöldek hosszú sora. „Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sikere lesz idén ennek a színnek – árulja el Schaller Marianna, a Marianna Boutique tulajdonosa, aki persze a trendeket követve pontosan tudta, hogy az idei divatmárkák intenzíven használni fogják ezeket a színeket. – „Nagyon sok zöld férfinadrágot adtunk el például, a legkülönbözőbb zöld színekben, és a legtöbb vásárlónk kék kockás inggel is párosította, ami remek összhangot kelt. Persze sokan a merészebb színekhez is nyúlnak, de mi itt az üzletünkben igyekszünk olyan összeállításokkal is segíteni a tanácstalan vásárlókat, amelyeket talán maguktól nem kombinálnának. A hölgyek zöld-választása talán kevésbé meglepő, de az is érdekes, hogy milyen sok embernek jól áll ez a szín, harmonizál hajszínnel, szemszínnel, és a napsütötte bőrrel is.”

A kéket és a zöldet sokan olyan ellentét-párnak tartják, mint a kutya és a macska összeférhetetlenségét. Nos, míg többnyire ez utóbbi sem igaz, hiszen a kutyák és a macskák is remekül megférnek egymás mellett, így a kék és a zöld harmóniája is attól függ, hogy milyen kék és milyen zöld társul egy adott öltözéken, vagy akár egy adott ruhadarabon belül. Ahogy Marianna is tanácsolja, merjünk színeket viselni, néha lépjünk ki öltözködés terén is a komfortzónából, és érezzük jól magunkat az idei nyár ragyogó kék és zöld színeiben!

Színes világban élünk, melyek némelyike élénkítően, míg mások nyugtatóan hat ránk. Érdemes figyelembe venni a színek pszichológiai és akár élettani hatását. Itt olvashat róla bővebben!



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!