Facebook hozzászólás
296

Újabb országban jöhet az abortusztabletta

Míg Európa egyes országaiban hatalmas tiltakozások alakultak ki a kémiai úton történő terhesség-megszakítással kapcsolatban, addig Szerbiát már csak néhány lépés választja el a gyógyszer regisztrációjától: Csehországhoz hasonlóan itt is abortusztablettát vezetnének be a közeljövőben.

Kép: Életforma archív

Az abortusztabletta bevezetése egyszerűbbé és humánusabbá teszi a terhesség megszakítását – értenek egyet a szakemberek, az egyetlen vitás kérdés az, hogy miként és milyen mértékben befolyásolja majd Szerbiában az amúgy is alacsony születésszámot.

A hivatalos adatok szerint az abortuszok számát illetően Szerbia az európai országok élvonalában van. A 7 millió lakosra nem egészen 70 ezer születés és több mint 20 ezer abortusz jut. 2009-ben még 70 299 szülésre 22 733 művi vetélés jutott, 2012-ben viszont már csak 67 257 gyerek született, 20 335 esetben pedig az abortusz mellett döntöttek. Tavaly szeptemberben 71 ezer elsős kezdte meg tanulmányait a nyugat-balkáni országban, ami azt jelenti, hogy évente az első osztályosok majdnem fele nem születik meg – közölte a B92 szerb televízió. A Vecernje Novosti című napilap arról számolt be, hogy a legtöbb abortuszt a 25–33 és a 35–44 év közötti nőknél végzik el, vagyis azoknál, akiknek még nincs gyerekük, és egyelőre nem is akarnak, illetve akiknek már legalább két gyerekük van, és nem terveznek még egyet.

Fogamzásgátlás: fájdalmas tudatlanság
A magyar nők több mint fele szerint semmilyen kockázatot nem jelent, ha egyszer elfelejtik bevenni a fogamzásgátló tablettát, és csak 3 százalékuk van tisztában azzal, hogy a kihagyás akár abortuszhoz is vezethet.

Az abortusztabletta egyébként nem újdonság Szerbiában – írta az újság, a feketepiacon már régóta kapható a más országokból behozott gyógyszer, de körülbelül 10 évvel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is végzett ilyen felmérést, amelyben egy belgrádi és egy újvidéki klinika is részt vett.

A módszert azért tartják humánusabbnak a kockázatos orvosi beavatkozásoknál, mert a négy tablettából álló kezelésből csak az elsőt kell a kórházban bevenni, a folyamat többi része otthon történik. A Tabletta azonban kizárólag a terhesség 10. hetéig alkalmazható. A legújabb abortusztablettát eddig Európa 25 országában engedélyezték hivatalosan.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Eljegyzési ajándékötletek a jegyespár hölgytagjának

Az eljegyzés egy életre szóló lépés, melynek során a páros megteszi az első lépést, hogy összekösse az életét. A…

Egy történet, amit érdemes megismeri a mózeskosárról

Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy miért nevezik így a babakocsi egyik részét. A titulus viszont egy nagyon…
1 / 3 454

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!