Facebook hozzászólás
184

Miből finanszírozzuk gyerekeink iskoláztatását?

A gyermekek jövőjének biztosítása a legfontosabb megtakarítási célok közé tartozik; ezen belül messze kiemelkedik az iskoláztatási költségek fedezése – derül ki egy friss kutatásból. A fiatalok jövőbeli főiskolai, egyetemi tanulmányainak finanszírozása célzott megtakarítás nélkül szinte elképzelhetetlen. A képzések mai áron, félévenként 115 ezer és 950 ezer forint közötti összegekbe kerülnek.

A tankönyvek és a legalapvetőbb szükségletek mai árai alapján az általános iskolai oktatás összesen körülbelül 150-200 ezer forint költséget jelent a családok számára. Valamivel alacsonyabb a kezdő költségszint a középiskolai oktatással járó alapkiadásoknál: négy év alatt a könyvek és kiegészítők megközelítőleg 35-90 ezer forintba kerülnek. Mivel ezek az összegek nyolc, illetve négy tanévre oszlanak el, a családok rendszerint nem gondoskodnak előre ezek előteremtéséről, inkább igyekeznek mindennapi megélhetési költségeikbe beszorítani. A nehézségek általában még így is elkerülhetetlenek; egy-egy jelentősebb tétel – első „beiskolázás”, kirándulások, utazás – olykor súlyosan megterhelheti a költségvetést. Amire azonban a tapasztalatok szerint végképp nem lehet célzott megtakarítás nélkül felkészülni, az a fiatalok jövőbeli főiskolai, egyetemi tanulmányainak finanszírozása. Enélkül a tandíjak elrettentőek lehetnek: a képzések mai áron, félévenként 115 ezer és 950 ezer forint közötti összegekbe kerülnek.

A MetLife felmérése szerint a családok nagyobbik része tudatában van ezeknek a költségeknek, többségük mégsem keresi aktívan a számára legmegfelelőbb megtakarítási lehetőséget. A megkérdezettek csupán 13 százaléka tudja biztosan, hogy miből, hogyan finanszírozza majd gyermeke felsőoktatási költségeit. Ennek hátterében többek között az áll, hogy bár az oktatás állami finanszírozása hazánkban egyfajta „elvárás”, a családok terveiket ma jellemzően nem erre az elvárásra építik, azonban a diákhitelt a megkérdezettek nagy része saját gyermeke számára nem tartja megfelelő megoldásnak.

„Jellemző, hogy a gyermekek iskoláztatása, lakhatása, sőt, még hétköznapi kiadásai is előkelőbb helyen állnak a magyar családok fontossági listáján, mint a megfelelő források előteremtése a szülők későbbi nyugdíjas éveire, beleértve az egészségügyi kiadásaikat is” – mutatott rá Bartók János, a MetLife Biztosító vezérigazgatója. – „Mindezt figyelembe véve nem meglepő, hogy a családok közel 40 százaléka a gyermekekről való gondoskodást hosszú távú, 15-20 évre szóló megtakarítások révén képzeli el. A megkérdezettek egyötöde ehhez egyébként banki, egyharmada biztosítói szolgáltatást venne igénybe, újabb egyharmad pedig nyitott ebben a kérdésben.”

A szakértő szerint sajátos eredmény, hogy a családok úgy érzik, a jelenleginél valamivel többet lennének képesek félretenni, miközben új megtakarítást kevesen terveznek elindítani. „A gyermekek elsődleges fontossága a családon belül az elmúlt években nem változott, azonban az oktatás mai helyzete és költsége soha nem látott kihívásokat és lehetőségeket hordoz, melyek az iskoláztatási kiadások növekedését vetítik előre” – emelte ki Bartók János, a MetLife Biztosító vezérigazgatója. – „Ebben a környezetben a felmérés azon megállapítása, hogy a családok egytizede biztosan igénybe venne iskoláztatási költségeket fedező megtakarítási lehetőséget, több mint fele pedig valószínűnek tartja, a korábbi gondolkodásmód elmozdulására utal, azaz az oktatási célú megtakarítások jövőbeli megerősödését hozhatja.”



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!