Kinek kellenek a chip-csup csodák?
Ma már nem csak a kutyákat, de a gyerekeinket, a házastársunkat, az elbóklászó nagyikat és minden egyéb értékes tárgyunkat is képesek vagyunk nyomon követni. Mindössze egy apró kütyü kell hozzá. Szerintem emberibben is lehetne…
Ma reggel belenyúltam a gmail-fiókomba, és egy kéretlen ajánlatot húztam ki belőle. Akciósan, alig 30 ezerért kínáltak egy nyomkövető kütyüt, mellyel folyamatosan ellenőrizhetem az elkallódott háziállatom, a gyerekem, a nagymamám, a hűtlen férjem vagy a szeretőm és a nemlétező autóm életútját. (Mindezekből sajnos vagy milyen jó… már csak a gyerekek sorolhatók a jelen valóságba, akik eme ötletnek most már semmiképpen sem örülnének.)
„Varrja bele gyermeke kabátjába – rejtse el autójába – akassza kutyája nyakörvére – tegye be idős rokona zsebébe – használja flottakövetésre – hallgassa le a lakásába behatolókat” – olvastam tovább a közérdekű ötleteket. Érintettség hiányában azért elgondolkodtam, hogy az iskolában ott hagyott vagy elcserélt kabátok vajon mennyi bonyodalmat gerjeszthetnek, az újmódi technikai eszközökért kevésbé lelkesedő nagyikról nem is beszélve.
Ám az is eszembe jutott, hogy milyen szép világ is volt az, amikor szüleim ötévesen elindítottak a város közepétől a másik végére, anélkül, hogy dzsípíeszt vagy egyéb berendezést adtak volna kísérőül. Persze az első alkalommal apám titkosan, látható távon kívül mégiscsak megfigyelt, és amikor ismét beigazoltam a magam és a körülöttem élő világ megbízhatóságát, máskor is mehettem mákostésztázni a nagyszüleimhez. Egyedül!
Tekintettem balra-jobbra és megint balra, ahogy kellett, minden zebrás átkelésen, vagy megkértem a kevésbé biztonságos esetekben egy felnőttet, hogy kísérjen „odaát”. Kézen fogtak, segítettek, és nem vittek magukkal semerre, az ölükbe se akartak ültetni, cukorkával sem csalogattak, de még késsel sem fenyegettek. Nem hiszem, hogy csak a puszta szerencse eredményezte sikeres célba éréseimet…
Ma valahogy a biztonság is elgépiesedett. Kell a kütyü, a chip (és lassan már nem csak a kutyákba), az új rendeletek, a többpecsétes és aláírós szülői-nevelői igazolások, hogy a rendőr is a helyzete magaslatán állhasson, ha tud, hogy ki merre és miért iskolaidőben. Amúgy pedig minden más alkalmakkor, amikor egyébként a szülő sincs képben.
Dehogyis nosztalgiázok és okoskodok én itt kéretlenül, ahogy a fiókomba csempészett levél. Csupán keresem mindennapjaink biztonságának „emberi oldalát” – a humán chipet.
No, azt „feltalálhatnánk”. Újra.
….
Hozzászólás zárolva.