Facebook hozzászólás
4 626

Felébred és nem tud visszaaludni? – Tippek az éjszakázó gyerekekhez

Az éjszaka közepén felébred, órákat fent van, sír, beszélget, és játszik a sötétben – szinte képtelenség visszaaltatni. Csecsemőknél és kisgyermekeknél is egyaránt előfordulhat ez a jelenség. Az oka azonban minden korban más. Mit lehet tenni?

A gyerek éjszakai éprenléte a szülők számára nagyon kényelmetlen jelenség, és minden életkorban más okból történhet meg.

Az újszülött még összecseréli a napszakokat – Kép: Pixabay

1. Újszülöttként azért szokott jelentkezni, mert a kicsi összecseréli a nappalt az éjszakával. Az anyaméhben még nem igazán érzékelte a különbséget, és a születése után még jó pár hétre van szüksége, mire megtanulja, mikor van a nappal, amikor ébren van, játszik, világos van, rövidebben alszik, és az éjszaka, amikor csend van, sötét, a baba is hosszabbakat alszik, és csak enni kel fel. A baba erre a különbségre magától is rájön, azonban előfordulhat olyan eset, hogy mégsem találja meg a ritmust.
Ennek az is lehet oka, hogy a család életritmusa is eltolódott, reggel sokáig alszanak, este sokáig vannak ébren, vagy egyik nap így, a másik nap úgy alakul a program. De az is befolyásolhatja, hogy a legtöbb családban, főként első baba esetén, nappal csend van otthon, csak anya és a baba van a lakásban, este viszont felélénkül az élet, megjön apa, hazaérnek a testvérek és természetszerűleg a kicsi is szeretné kivenni ebből a részét. Az újszülött bioritmusa néha az anya várandósság alatti napirendjéhez igazodik: ha anya rendszeresen éjszaka feküdt le, előfordulhat, hogy születése után a baba is csak ekkor térne nyugovóra.
Gyakori hiba az is, hogy a szülők csak enni veszik ki a babát a kiságyból, minden etetés után visszafektetik aludni éjszaka is, nappal is, így a baba nem érzékeli, mikor van az egyik és mikor a másik időszak.

Tipp: Nappal ne hagyd 3 óránál hosszabban aludni soha. Evés után ne fektesd le azonnal, hanem legyen ébren, játsszatok, és csak akkor fektesd le, amikor már nagyon álmos. Nappal már a kezdetektől lehet veletek ott, ahol ti is vagytok, ne a kiságyában, hogy érezze: nappal van.

A mi gyerekünk egész éjjel eszik!
A babák nem olvasnak szakkönyveket, amelyek arról írnak, hogy mikor és mennyit kell enniük. Ha éhesek, akkor bizony felébrednek még éjszaka is, hogy jóllakjanak. Vajon mi befolyásolja az éjszakai éhséget? Meddig normális, ha éjjel felkel a baba enni? Most megtudhatod!

Néha az újszülött nem cseréli össze a nappalt és az éjszakát, csak elcsúszik a napirendje, ilyenkor vagy hajnalban kel, és este korán elalszik, vagy pedig este nagyon későn fekszik, és a délelőttöt átalussza. Ezen úgy tudsz változtatni, hogy ha korán fekszik, akkor néhány napon át először 30 perccel teszed le később este, mint azelőtt, ha ezt megszokta (kb. 3-4 nap, mire átáll a ritmusa, és reggel is elkezd fél órával később ébredni), akkor megint fél órával később teszed le, és így tovább. A másik esetben, ha délelőtt sokáig alszik, reggel elkezded fél órával korábban ébreszteni, ettől az egész napirend korábbra kerül fél órával, és végül este is fél órával korábban fekszik le. Ezt 3-4 nap alatt megszokja a baba, ekkor újabb 30 perccel korábban kezdheted ébreszteni egészen addig, amíg helyre nem csúszik a napirend.

2. Három–hat hónaposan az éjszakai virrasztások, hosszabb ébrenlétek leggyakrabban előforduló oka vagy az, hogy újszülött korból fennmaradt az éjszakák és nappalok felcserélése (ekkor a korábban leírt módszereket alkalmazhatod), vagy az, hogy nappal túl sokat alszik. Ez általában akkor fordul elő, ha a babát minden evés után lefektetik, ha hagyják 3-4 órákat aludni naponta, ha mindig babakocsiban altatják, ahol hosszabban alszik, illetve, ha az esti lefekvés előtt nincs lehetősége hosszabban ébren lenni, hanem a délutáni ébredés után szinte azonnal következik az esti fürdés. Ebben a korban a babák általában nagyon kiegyensúlyozottak, könnyedén elalszanak, viszont, ha nappal nem annyit alszik, amennyire magától igénye lenne, annak a hosszú éjszakai ébrenlét lehet az ára.

Az ok minden időszakban más és más lehet – Kép: Pixabay

Tipp: Figyeld meg, mikor álmosodik el magától, és ilyenkor kis ellazítás, dédelgetés, esetleg szopi után az ágyába fektesd le aludni. Nappal ne aludjon 3 óránál hosszabban. Este ne óra szerint fektesd, hanem akkor menjetek fürdeni, amikor elálmosodik.

3. Kilenc hónapos kortól szintén gyakori a hosszabb éjszakai ébrenlét. Mivel ebben a korban a fogzás miatt egyébként is gyakran ébredhet éjszaka a baba, sok szülő úgy érzi, hogy a gyerek szinte nem is alszik, hiszen hol óránként kel, hol órákat fent van éjjel. Ezt az okozza, hogy ebben a korban egyébként is nagyon érdeklődő a baba, mindenre nagyon nyitott, ingerkereső állapotban van, és emellett a fogzás miatt is éberebb. Amikor felébred, egyszerűen nem tud megint az elalváshoz szükséges ellazult állapotba kerülni.

Tipp: Sokat segíthetsz neki azzal, ha nappal sokat van friss levegőn, és elalvás előtt is alaposan kiszellőzteted a szobáját, mert az oxigéndúsabb levegőben mélyebben tud aludni. Ügyelni kell arra is, hogy este elég fáradtan feküdjön le (legalább 4-5 óra teljen el az utolsó délutáni felébredés után, figyeld, mikor fárad el igazán.)

4. Kisgyermekkorban a hosszú éjszakai ébrenlét oka a változások, amelyek érik. Ha a kicsinek testvére születik, költözik, vagy utazik a család, bölcsődébe-óvodába szokik be, beteg volt, esetleg fájdalmas vagy számára ijesztő orvosi beavatkozáson esett át, az általában szorongáshoz vezet. Ilyenkor éjszaka átmenetileg felébredhet, nyugtalanabbul aludhat.

Akkor most együtt aludjunk vele?
Állandó vitatéma, vajon egészséges-e az együtt alvás a babával. Hány éves korig normális és elfogadható? Nem okoz-e problémát a szülők házaséletében? Nem okoz-e problémát a szülők házaséletében? Vannak érvek és ellenérvek bőven ebben a kérdésben is…

Tipp: A megoldás ilyenkor nem a fegyelmezés, meg az alvásra szoktató módszerek erőltetése, ezzel csak felerősödik a szorongás, hanem az, hogy nappal minél többet kell foglalkozni a kicsivel, szeretgetni, több időt, figyelmet szentelni rá, megérteni, miért szorong, szeretettel oldani a szorongását. Gyakran éppen az az éjszakai hosszú ébrenlét oka, hogy nappal a kicsi nem kapja meg a szükséges törődést, ezért éjszaka követeli ki magának.
Éjszakai éberséget okozhatnak ételek is: kakaó (koffeintartalma miatt), cukros ételek, édességek, üdítőitalok – ezeket a délutáni, esti időszakban már lehetőség szerint kerüljük.

5. Kisgyermekkori „alvajárás”. Ha az éjszakai ébrenlét hangos felsírással, félálomban történő hisztivel jár, a kisgyerek felül az ágyban, kiabál, beszél, félig nyitott vagy behunyt szemmel, nem reagál semmire, majd 20-30-40 perc múlva visszaalszik, az az úgynevezett pavor nocturnus jelensége. Ez egyfajta kisgyermekkori “„alvajárás”, ami 8 éves korig bármikor előfordulhat. A kiváltó oka ismeretlen, de az biztos, hogy szinte mindig akkor lép fel, amikor a kisgyerek nappal túlságosan elfáradt (például bölcsi/ovikezdéskor az első hetekben túl fárasztó az idegrendszere számára a sok kisgyerek alapzaja, a sok új élmény).

Tipp: Ilyenkor törekedjünk arra, hogy kicsit korábban feküdjön le a szokásosnál, és az esti időszakban nyugodtabb legyen a környezete, már ne nézzen tévét, ne játsszunk túlságosan mozgalmas játékokat, hogy a túlpörgött kisgyerek elalvás előtt ellazulhasson.(Forrás: kismamablog)



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

PÉLDA-KÉP

1 / 258

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!