Facebook hozzászólás
217

Ezt senki sem gondolta volna Szabó Győzőről!

Szabó Győzőt láttuk már szédületesen táncolni, nagyszerű színész és remekül is énekel, de hogy a játékokhoz is ért, azt senki se gondolta róla. Eredeti szakmája ugyanis játékkészítő. Ez pedig most izgalmasan egybeesik a legújabb szerepével is.

Szabó Győző nem felejtette el a játékkészítést

Bár az új magyar szuper pop-musical, A Játékkészítő címszerepét Alföldi Róbert alakítja, játékkészítő végzettséggel mégis Szabó Győző dicsekedhet, aki azonban most a Malac  „bőrébe bújik”: ő lesz a december végére várható, kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló zenés akciómese szuperhőse.

„Mindig is nagyon érdekelt a rajz, ezért jelentkeztem a képzőművészeti szakközépbe, ahol játék- és rajzfilmkészítő grafikus szakon végeztem” – meséli Győző.

Bár inkább rajzfilmekkel szeretett volna foglalkozni, az iskola a játékkészítésre helyezte a hangsúlyt, így a középiskola végére egy egész játékarzenált készített, a párnabáboktól a táblás játékokig, a logikai játékokon keresztül a fából készült bábokig.

„Sajnos egy játékom sincs abból az időből, mert akkor még az volt a szokás, hogy ezeket meg kellett vennünk, viszont erre nem nagyon volt pénzem” – emlékszik vissza a színész, aki büszkén említi, hogy apaként azóta is több játékot készített már, akár egy-egy utazás közben, mindenféle talált tárgyakból.

Gergely Robiból tesze-tosza ember lett!
Gergely Robit szinkronhangján eddig mindig a nagy sármőr szerepében hallhattuk. Most egy csetlő-botló, ám nagyon szerethető figurának adta a hangját.

„Egy olaszországi utazás során például egy pizzakészítő társasjátékot készítettem, az akkor 12 éves kislányomnak kartonpapírból, kupakbábukkal, radírgumi dobókockával és rendkívül izgalmas játékszabállyal” – emlékszik vissza nevetve a játékkészítőből színésszé avanzsált művész.

Ganxsta Zoliék lakását csillámpor borítja
Álomszép ruha, csillogó szárnyak, elbűvölő mosoly – Ganxsta Zoli kislánya rendszeresen tündérnek öltözik. A hétéves szőke Zoé olyan, akár egy mesebeli hercegnő, kedvence Stella, a Winx Club belevaló tündére. Zoli, ha teheti, minden időt együtt tölt lányával, sőt közös rajzfilmmaratonokat is gyakran tartanak otthon.

 

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!