Facebook hozzászólás
285

A pneumococcus és a HPV ellen

A kötelező oltási rend része lett a súlyos gyulladásokat okozó pneumococcus baktérium elleni oltás a június 30-a után született babák számára. A HPV elleni védőoltás pedig szeptember 1-jétől 12 éves kortól kötelezően felajánlható lesz. Mindkét oltás térítésmentes.

Az eddig az ajánlott kategóriába tartozó pneumococcus oltást szinte valamennyi két éven aluli gyerek megkapta, és a szakmai tapasztatok azt indokolták, hogy ezt az oltást is vegyék fel a kötelező védőoltások sorába. A védőoltás, amellyel a középfülgyulladás, az arcüreggyulladás, a tüdőgyulladás és az agyhártyagyulladás előzhető meg, három oltásból álló sorozatot jelent.

Kép: Pixabay

A tavaly október végén bejelentett tervezett intézkedésről szóló rendelet nemrégiben jelent meg, és a 2014. június 30. után megszülető csecsemőkre vonatkozik. A korában születettek és a már megkezdett, önkéntesen igénybe vehető, térítésmentes pneumococcus elleni védőoltásban részesült csecsemők oltását az eddigi rend szerint kell folytatni. A rendelet kitér arra is, hogy a méhnyakrák-megbetegedésért felelős humán papilloma vírus (HPV) elleni védőoltás kötelezően felajánlható lesz: a tizenkét éves lányok a házi gyermekorvos vagy az iskolaorvos által térítésmentes védőoltásban részesíthetők. A rendeletnek ez a része szeptember 1-jén lép hatályba.

Eddig tíz fertőző betegség ellen volt életkorhoz kötött kötelező védőoltás. Ezek: a gümőkór (tuberculosis), a torokgyík, a szamárköhögés, a merevgörcs (tetanus), a gyermekbénulás, a kanyaró, a rózsahimlő (rubeola), a mumpsz, a bakteriális agyhártyagyulladás és a hepatitis B.

A köhögés tüdőgyulladást is jelezhet!
Tévhit, hogy a tüdőgyulladás minden esetben egyértelmű, komoly panaszokkal jelentkezik! Az enyhébb, sokszor egyszerű meghűléshez hasonló tünetek – rossz közérzet, hőemelkedés, köhögés – is jelezhetik a betegséget.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!