Facebook hozzászólás
182

Virágzás napjai – az Őrségben!

Elmélyült témák, beszélgetésben oldva, művészi élménnyel fűszerezve, ezt nyújtja a Virágzás napjai elnevezésű program az Őrségben, a pünkösdi hétvége négy napján.  

A fesztivál küldetését az alcímként használt jelmondat írja le a legtömörebben: „Emberi találkozó a művészetek fényénél".

A fesztivál évente ismétlődik és kötött időtartamú – péntektől hétfőig tart. Ezen belül a program lineáris és folyamatos – az étkezések is közösen zajlanak – ami a befogadói közeg töretlen fennmaradását szolgálja. Igyekszünk kedvezményekkel segíteni a gyermekes családok együttes részvételét. A találkozóra minden évben Pünkösdkor kerül sor – bár a Virágzás Napjai nem kötődik közvetlenül az egyházi ünnephez. Az Ünnep maga az együttlét, a pünkösdi történet megújítása – keresve hozzá azt a módot, ahogy a hajdani résztvevők „egy akarattal együtt valának".

A különböző műfajú művészeti produkciók mellett egyenlő hangsúllyal szerepelnek a programban a gondolatkeltő, közvetlen tudástartalmat hordozó és közvetítő előadások.  
A művészeti programok kiválasztásánál minden elképzelhető műfaj szóba jöhet. Egyetlen kritérium: a minőség – a katarzisra való képesség. Ugyanakkor rendszeresen módot adunk a fiatal tehetségek bemutatkozására már kisgyermek kortól kezdve, így a születőben lévő művészek pótolhatatlan tapasztalatot szerezhetnek itt azáltal, hogy érett „mesterek" közelségében, értő és figyelmes közönség előtt lépnek pódiumra. 

A hagyományosan megrendezésre kerülő fesztivál idei programjából: 

  • Fellép Sándor György „Válogatott rögtönzéseim" című műsorával.  
  • Turek Miklós vers-színháza Radnóti Miklóst idézi. 
  • Lesz még cigány kabaré, mesés cigányzene – zenés cigánymese, Tompos Kátya, Szőcs Artur, Zöld Csaba és Balogh Rodrigó előadásában. 
  • Szabó Magda „A hallei kirurgus" című hangjátékából formált színházi előadást hoz Dunakesziről az Uray György Színház.  
  • A kortárs tánc határainkon túl is ismert képviselője Bata Rita táncos, koreográfus. A batarita társulat előadásának címe: „Holdleány", műfaja: butoh tánc. 
  • Az időnként „főnixáló" Makám új erőkkel tér vissza régi sikerei színhelyére. Szakrális programjukban Krúlik Zoltán „Mária éneke"-i hangzanak el, Pünkösd hétfőn pedig a gyerekek tág korosztályának (3-73) legújabb zenei anyagukat, „A vakond várá"-t mutatják be. 
  • Zalán Tibor: A rettentő görög vitéz című színpadi játékában egy porondon mutatkoznak a bábok és az őket életre keltő bábosok.  
  • A legendás Stúdió „K" Színház is a gyerekek kedvéért érkezik ide Budapestről. 

A szervezők várnak még továbbá lelkes muzsikusokat: Győri Noémit és Madaras Gergelyt, a visszajáró fuvolista párost. Az idén a hangszerek is párban járnak: Takács Szilvia és Mészáros Bernadett kétcsembalós koncertjén Haydn, Mozart és Bach művek szólalnak meg.  





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

PÉLDA-KÉP

1 / 258

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!