vers

anyák napja, Buba éneke, történelem, ünneplés, vers, Weöres Sándor

Csak legyél vele, amíg lehet!

László Márta

Már az ókori Görögországban is megünnepelték az édesanyákat. Angliában az 1600-as években még vallási színezetet is kapott a húsvétot követő negyedik vasárnap ez okból. Bostonban 1872-ben ünnepelték az első amerikai anyák napját. Azóta a Föld nagyon sok országában köszöntik a mamikat, a nagyikat – más és más időpontban. Ma Magyarországon kívül Portugáliában, Spanyolországban, Litvániában, Romániában és Szerbiában ünnepelnek. Köszöntsük együtt legdrágább kincsünket!

Tovább olvasom »
József Attila, líra, magyar költészet napja, vers

Jön a vihar…

PP-Eletforma

1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden esztendőben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal tisztelegnek a magyar líra előtt. E gyönyörű napot mi egy József Attila verssel köszöntjük. Fogadjátok szeretettel! 

Tovább olvasom »
feltámadás, hagyomány, húsvét, jézus, Krisztus, nagyszombat, ünnep, vers

Együtt a család? Ezt ünnepeljük!

PP-Eletforma

A nagyszombat a húsvét vasárnapját megelőző nap a keresztény naptárban. A hagyomány szerint ezen a napon Jézus Krisztus holtan feküdt sírjában, és nagyszombatról húsvétvasárnapra virradóan feltámadott. A keresztény világ ilyenkor ezt ünnepli.

Tovább olvasom »
Bálint-nap, magyar irodalom, magyar költők, stzerelem, valentin, vers

Öt szerelmes idézet, amit ma el kell olvasnod

László Márta

Tűzpiros plüss szívecskék, állatfigurák, virágok árasztották el az üzletek, az ajándék- és virágboltok polcait. Ebből az is tudja, hogy közeledik a szerelmesek, a jó barátok napja, Valentin, aki nem kedveli az efféle – úgymond – üzleti jellegű kampányokat. Én azt mondom, minden, ami a szerelemről, a szeretetről szól, csak jó testnek és léleknek egyaránt! Ha tehát nem akarsz I love You feliratos sablonmacit adni a kedvesnek, egy szál virág mellé küldj egy verset, egy idézetet, ami megsúgja neki legbelsőbb érzéseidet. Íme néhány a kedvenceim közül!

Tovább olvasom »
eső, évszak, gondolatok, október, ősz, természet, vers

Tudtam, hogy eljössz megint…

Krajcsó Judit

Sose gondoltam, hogy egyszerre hármat is lehet szeretni. Mindegyikben van valami, amiért rajongani lehet érte, ami miatt nagyon várod, és már kopogtatás nélkül is beengeded. Most éppen a második jött el. A középső.

Tovább olvasom »
húsvét, locsolkodás, népszokás, tavasz, tréfa, vers, vicc

14 viccesen pajzán locsolóversike, csak nagyoknak!

Krajcsó Judit

Húsvét hétfő hajnalán a fiúk, férfiak bátran egyedül vagy vagányan csoportosan elindulnak, hogy lányismerőseiket szódásüveggel, vagy illatos parfümmel a hagyományokhoz híven meglocsolják. A vizes művelet mellé azonban versikét is illik mondani, azért a pár tojásért…Összegyűjtöttünk néhány vicces srófát segítségül.

 

 

 

Tovább olvasom »
Dsida Jenő, húsvét, magyar költészet, ünnep, vers

Dsida Jenő: Husvétvárás

PP-Eletforma

Dsida Jenő egyénisége elütött a történelemmel viaskodó hitvallókétól, ő nem a végzettel kívánt pereskedni, egyszerűen énekelni akart: a természetről, a szerelemről, az ifjúságról, akár a késő romantikusok. Úgy érkezett az irodalomba, akár egy kamasz angyal, mámoros ifjúsággal, lobogó szőkén, telve lelkesedéssel és önbizalommal – írta róla Pomogáts Béla.

Tovább olvasom »
Arany János-emlékév, debrecen, kezdeményezés, Költészet napja, vers

Kérek egy kávét, verssel ízesítve!

Krajcsó Judit

Sajátos módon népszerűsítik a költészetet a szervezők és a helyi kávézók, cukrászdák április 10. és 12. között a 15. Debreceni Költészeti Fesztivál idején. A vendégek kis papírtekercseken Arany-idézeteket is kapnak, verssel “ízesítve” így a kávét vagy süteményt. A költészet napja alkalmából országszerte több hasonló rendezvény is lesz.

Tovább olvasom »
fesztivál, írók, könyv, könyvtáros, rendezvény, vers

Különleges lesz az idei Könyvfesztivál

Krajcsó Judit

Idén 28 ország fogja képviseltetni magát, és mintegy 150 kiállító várja a közönséget a színes könyvkínálat mellett összesen csaknem 500 eseménnyel, író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel és kiállításokkal.

Tovább olvasom »
Gyermekkori karácsonyeste, költő, műfordító, Simon István, ünnep, vers

GYEREKKORI KARÁCSONYESTE

László Márta

Idén lett volna 90 éves Simon István, költő, műfordító, esszéíró. Szinte hihetetlen, hogy már 1975 óta nincs köztünk. Egy karácsonyi versével kívánok áldott, szép, vidám karácsonyi ünnepeket minden kedves olvasónknak, NEKTEK! Azt szeretném, hogy ma este mindenki átölelhesse azokat, akiket a legjobban szeret – ha csak gondolatban is! Szép ünnepet!  

Tovább olvasom »
Arany János, ballada, évforduló, költészet, színház, vers, Zichy Mihály

Hurrá! Iskolákba megy a színház!

PP-Eletforma

„A színház az iskolákba megy” programsorozat keretén belül színházat, festészetet, zenét és irodalmat visz országszerte az általános valamint a középiskolákba a Zichy Szín-Műhely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával Zichy Mihály festőgéniusz halálának 110 éves évfordulójának alkalmából. A Versek és balladák valamely ritmusban általunk… – Arany János balladái Zichy Mihály rajzaival című előadásban Arany János tizenegy legismertebb balladájának keresztmetszetét láthatják a diákok XXI. századi összművészeti megközelítésben.

Tovább olvasom »
hazafiság, József Attila, költészet, magyar, szerelem, vers

Ember vagyok, így vagyok nevetséges

Krajcsó Judit

József Attila bármelyik verséből idézünk, mindig találunk napjainkra vonatkozó aktualitást is, legyen szó politikáról, hazáról, szerelemről, magányról vagy bármilyen érzésről emberi kapcsolatról. Most összegyűjtöttünk néhányat, remélve, hogy a Költészet napja alkalmából sokan nyitogatják ma is a versesköteteket.

Tovább olvasom »
húsvét, húsvéti hagyomány, vers

Tréfás locsolóversek

PP-Eletforma

A legények, férfiak és kisfiúk papástul felkerekednek hétfő reggel, hogy végigjárják a rokonokat, ismerősöket, és meglocsolják a leányzókat. A locsolóversek sem maradhatnak el. Egy kis segítség!

Tovább olvasom »
Harcsa Veronika, jótékonyság, költészet, vers

Verskoncertet ad Harcsa Veronika a Bárkában!

PP-Eletforma

A Harcsa Veronika Quartet december 10-én két Lámpafény verskoncertet ad a budapesti Bárka Színházban. Az intim hangulatú fellépéseken a XX. századi magyar költők megzenésített műveit hallhatja a közönség. A koncertek előtti hetekben a zenekar jótékonysági árverést is indít, amelynek bevételét a Bátor Tábor Alapítvány kapja meg.

Tovább olvasom »
anya, anyák napja, programajánló, vers

Május 1-én anyák napi versolvasó maraton

PP-Eletforma

Anyák napi versolvasó maratont szervez a Kupon Világ május 1-én az Orczy Kalandparkban. Május 1-én anyák napi versolvasó maratonnal kívánják felhívni az édesanyák iránti szeretet és tisztelet fontosságára a figyelmet a Kupon Világ (www.kuponvilag.hu) szervezői. A 2011. április 11-28. között zajló verspályázatra eddig 105 amatőr vers érkezett, a legkedveltebbek több mint 1000 szavazatot kaptak. Összesen 3000 szavazat érkezett az alkotásokra a facebook.com/kuponvilag.hu oldalon.

Tovább olvasom »
igaz, irodalom, költészet, vers

Az Igazsághoz

PP-Eletforma

Éppen 45 (!) éve a Juhász Ferenc által főszerkesztett Új Írás vállalta ezt a verset – volt is belőle botrány. S mint látjuk-megéljük: ma is aktuális…

Tovább olvasom »
szépség, tétlenség, vers

A szépségek álma füst, nem valóság:

PP-Eletforma

“Árnyék csupán. Testetlen, léha semmi.” Milyen tehát a való élet s milyen sok elképzelt öröme, bánata? Mi az, ami messziről nézve céltalan, öröm és bánat örök céltalan váltakozása, örök létra, mely a semmibe vezet? Úgy látszik, olyan céltalanság ez, melynek fájdalmát csakis az álmodozás édesebb fájdalma enyhítheti: e versek virágos út az álmodozástól az álmodozásig. 

Tovább olvasom »
kapcsolat, kezdet, kultúra, ősz, vers

“Egy kis melegség kéne még …”

PP-Eletforma

Úgy tűnik, hogy a nyár nem ismeri a naptárat. Valahogy nem képes tudomásul venni, hogy ideje lejárt. Még ezen a héten is megörvendeztet bennünket meleg sugaraival. Ám ha a hajnali vagy a késő esti szeptemberi levegőt mélyen beszívjuk, már érezzük a hamisíthatatlan őszi illatot.

Tovább olvasom »