Facebook hozzászólás
320

Vasarely kiállítás, ahogy még nem láttad

Túlnyomórészt grafikákon, összesen 35 munkán keresztül tekinti át Victor Vasarely életművét Vasarely: Szerigráfiák, multiplikák címmel az a kiállítás, amely péntektől a Budapesti Francia Intézetben látható.

Az op-art, a kinetikus és a nemzetközi geometrikus absztrakt művészet egyik kulcsfigurája, Victor Vasarely fontos kapcsolat a magyar és a francia művészeti világ között. Ezt mutatja, hogy a Pécsen született, majd Franciaországban világhírűvé lett művész születésének 110. évfordulóját nemcsak Magyarországon, hanem több francia városban – Aix-en-Provence-ban, Gordes-ban és Avignonban – is számos programmal ünneplik – hangsúlyozta a tárlat csütörtöki sajtótájékoztatóján a Francia Intézet igazgatója.

Kép: www.vasarely.hu

A kiállítás egy másik sorozatba is illeszkedik, hiszen az intézet már több tárlatot szervezett együtt a Szépművészeti Múzeummal, illetve ezúttal annak filiáléjával, a budapesti Vasarely Múzeummal.
Pierre Vasarely, az idén alapítása negyvenedik évfordulóját ünneplő Vasarely Alapítvány elnöke emlékeztetett: nagyapja mindig szorosan kötődött szülőhazájához; Magyarország számára először 1969-ben adományozott műveiből, majd Pécsen és Óbudán is múzeumot hozott létre, akárcsak Gordes-ban és Aix-ben.
Victor Vasarely számára fontos volt a művészet „társadalmiasítása”, így nagy figyelmet fordított a sokszorosítható műfajokra; szerette volna, ha szélesebb rétegek jutnának hozzá a magas művészethez – számolt be az alapítvány elnöke.
Orosz Márton és Imre Györgyi kurátorok felidézték: Vasarely reklámgrafikusnak indult, Budapesten Bortnyik Sándor Bauhaus-hatásokat közvetítő iskolájába, a Műhelybe járt. Ez az előképzettség és a francia nyomdatechnika rendkívül magas színvonala tette lehetővé, hogy bizonyos nyomataiból kifogástalan minőségben készüljenek akár 200 példányos sorozatok – jegyezték meg.

Fantasztikus kiállításokkal vár idén a Nemzeti Galéria
Picasso-, Modigliani-, Ország Lili-, és az orosz avantgárdok kiállításai láthatók idén a Magyar Nemzeti Galériában, melynek a Szépművészeti Múzeummal újraegyesített anyaga jelentős külföldi múzeumokban is bemutatkozhat. De még számos meglepetés vár a művészetkedvelőkre!

Mint hozzátették, az óbudai Vasarely Múzeum gyűjteményéből válogatott anyag ezért a sokszorosítható szitanyomatokat (szerigráfiákat) és plasztikákat helyezi a középpontba, de a kiállításba bekerült a művész Tlinko-F című akrilfestménye is.
A közönség ezúttal három szitanyomat-sorozat – Gordes, Hommage a J-S. Bach, Cinétique N-B – lapjaival találkozhat, ezt egészíti ki három kinetikus mélyrelief és egy festmény a június 18-ig látható kiállításon.



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

1 / 630

KUL-TOUR

1 / 158

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!