„Túrázz két lábon, vagy két keréken!”
Elkényelmesedünk. A kirándulás abból áll, hogy az autóval leparkolunk az erdő szélén, letelepedünk a fűbe, eszünk-iszunk, a gyerekek egy kicsit futkosnak. Majd összepakolunk és hazamegyünk.
Pedig egy-egy, hosszabb-rövideb séta az erdőben nagyon jót tenne a városi betontól és az ülőmunkától gyakran fájó és bedagadó lábainknak! Emellett a túrázásnak képességfejlesztő és tudásbővítő hatásai vannak.
Az, hogy a természetjárás, túrázás lassan-lassan „kimegy a divatból” sajnos az iskolai oktatási rendszer számlájára is írandó.
Van ahol valamiféle rosszul értelmezett „kommunista csökevénynek” minősítik a szakköröket, van ahol a pedagógusok nem vállalják fel, hogy a kötelező tanítási órákon túlmenően is foglalkozzanak a gyerekekkel. Még pénzért sem, hiszen ismerek olyan családokat, akik szívesen fizettek is volna, hogy délutánonként a gyerekeknek szervezzenek kreatív szakkört, külön tornát (bármilyen mozgásfejlesztő, javító foglalkozást). S az iskolai kirándulások java része is arról szól, hogy elmennek egyik városból a másikba. Ha természetközeli kirándulást szerveznek, az pedig egy turistaház jellegű szállást jelent, ahol letelepszenek. A tanárok egymás között jól elbeszélgetnek, és időnként „leüvöltik” a gyereke fejét, hogy ne futkossanak már olyan őrült módon, üvöltve, össze-vissza. (Ahelyett, hogy valami programot, sétát, túrát szerveznének…)
Pedig a valódi természetjárás egészséges is, oktató jellegű is lehet.
A láb keringésének javítására közismerten a legjobb a járás, séta, kocogás, futás. De nem a betonon, hanem egyenetlen talajon. Homokban, füvön, vagy éppen az erdőben.
Természetesen nem kell 10-20 km-es túrákat szervezni, hegynek fel, szakadékba le. Ehhez képzett túravezetők kellenek. De egy 2-3 km-es körséta senkit ne merít ki. Ráadásul Magyarország kisebb-nagyobb erdői híresek arról, hogy jól jelzett sétautak, túra útvonalak találhatók bennük. Így eltévedni sem lehet.
Viszont jól lehet „vizsgáztatni”, vagy fejleszteni a tájékozódási képességet. Tanulni az északi irány felismerését, vagy, ha kanyargós az út, feltenni az egyszerű kérdést: ” Na, merről is jöttünk?” A tájékozódási képesség egyrészt velünk született adottság, másrészt fejleszthető, ha egy ismeretlen útvonalon haladva megpróbáljuk memorizálni, hányszor fordultunk jobbra, vagy balra.
Hozzászólás zárolva.