Facebook hozzászólás
575

MÁSHOGY INDULT AZ IDEI TANÉV

Tolltartó helyett laptop – így kezdődött el az iskola

Minden nyár végén pénzügyileg igen megterhelő tud lenni a szülőknek az iskolakezdéssel járó kiadások fedezése. Különösen úgy, hogy ezúttal nem látni, mikor kell esetleg ismét átállni digitális oktatásra, ami miatt sok családi költségvetésbe most egy új számítógép vagy tablet árát is be kellett kalkulálni.

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár.hu oldalán jelent meg. 

Ettől a tanévtől kezdve minden diák ingyen megkapja a tankönyveket, így már nem csak az 1-9. évfolyamon, hanem a köznevelésben és a szakképzésben tanulóknak sem kell fizetni a könyvekért. Ennek ellenére az iskolakezdés előtti hetekben újra nagyra kellett nyitni a szülőknek a pénztárcájukat. Ezt támasztja alá a Vatera korábbi felmérése is, miszerint idén gyermekenként átlagosan 33 ezer forintot terveztek elkölteni a szülők az iskolakezdésre. (Tavaly ez az összeg átlagosan 15 ezer és 25 ezer forint között mozgott.)

Merőben más az idei iskolakezdés (Fotó: Pexels)
Újra jöhet a digitális oktatás (Fotó: Pexels)

 

A válaszadók 13 százaléka 10 ezer forint alatti összegből oldotta meg a kötelező iskolaszer megvásárlását, és csak minden tizedik család hozta ki 10 ezer és 15 ezer forint közötti összegből a beszerzést. A kutatásban résztvevők 26 százaléka 15 ezer és 25 ezer forintot áldoz a beiskolázásra gyermekenként. Még ennél is többen vannak azok – közel harmaduk –, akik 25 ezer és 40 ezer forintot is hajlandók erre a célra szentelni, és majdnem minden negyedik válaszoló még 40 ezer forintnál is többet tervezett az iskolakezdésre fordítani.

Legalább 25 ezer forint gyerekenként

A válaszokból is látszik tehát, meglehetősen nagy a szórás a tekintetben, hogy ki és mennyit szán most ősszel a gyermeke beiskoláztatására. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, a 2019/20-as tanévet vizsgáló infografikája alapján az előző tanévben gyerekenként átlag 25 642 forint volt az iskoláztatás költsége. Ebből a legnagyobb tételt a ruha és a cipő megvásárlása adta, az összes kiadás majdnem 40 százalékát, azaz közel 10 ezer forintot jelentett a családoknak. Legalább ekkora kiadás volt a tankönyvek, füzetek, tanszerek (köztük a toll, ceruza, tolltartó, stb.) beszerzése is.

Az iskolakezdéssel járó kiadások 2019-ben (Forrás: KSH)
Az iskolakezdéssel járó kiadások 2019-ben (Forrás: KSH)

 

Többe kerülnek a tanszerek, írószerek





Facebook hozzászólás

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

GASZTRO

ÉLET-MÓD

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!