Facebook hozzászólás
1 014

Teriyaki csirke édesburgonya tócsnival

Szokatlan ízek, bár halványan talán az édeskés dominál, hiszen a teriyaki szósz is, és az édesburgonya is tagadhatalanul édes. Ellensúlyozhatjuk valami jó kis savanyúsággal akár.

Teriyaki csirke édesburgonya tócsnival, Kép: Kandikó Éva
Kép: Kandikó Éva

Hozzávalók egyszemélyes adaghoz:
fél csirkemell filé
2 evőkanál teriyaki szósz (ázsiai termékeket áruló üzletben kapunk)
1 teáskanál Worchestershire szósz
1 evőkanál szójaszósz
szezám olaj a sütéshez
1 db édesburgonya
1 tojás
teljes kiőrlésű liszt
petrezselyemzöld

bors

Elkészítés:
A húst apró darabokra vágtam, majd meglocsoltam a teriyaki, a szójaszósz és a Worchestershire szósz keverékével, sóztam, borsoztam, pihentettem 15 percig. Közben az édesburgonyát meghámoztam, lereszeltem, összekevertem a sóval, és annyi lisztet adtam hozzá, hogy egy kicsit megkösse a masszát. Ezt is sóztam, megszórtam petrezselyemmel, majd egy kevés olajon lapos lepénykéket sütöttem belőle. Érdemes odafigyelni rá, mert könnyen megég.

Egy másik serpenyőben szezám olajon nagy lángon, kevés ideig pirítottam a csirkéket, az egész nem volt 5 perc sem. Ez a titka ennek az ételnek, hogy nem szabad sokáig sütni a húst, ha elég vékonyra vágtuk, 3 perc alatt átsül, de ahhoz tényleg nagy láng kell.

Otthoni gyorsétel: tejszínes csirkeragu
Nálunk ez a kedvenc családi fast food. Azért is, mert a csirkét mindenki szereti, és azért is, mert az étel hamar elkészül, íze pedig éppen aktuális hangulatunknak megfelelően variálható. Készülhet kurkumával a színe kedvéért, kicsit indiai jelleggel curryvel, római köménnyel, de akár magyarosan majorannával, vagy olaszosan bazsalikommal és szárított paradicsommal.


Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!