terhesség

szoptatás, terhesség, várandósvitamin, vaspótlás

Szeretnél kistestvért a gyereknek?

PP-Eletforma

Ma már nem igazán kell magyarázni, hogy miért is van szükség a várandósvitaminokra, hiszen tudjuk, hogy az ásványi anyagok, nyomelemek és vitaminok pótlása kiemelten fontos a termékenység fenntartásában, és a baba kihordásának komplikációmentességében is. Sokan azonban a szülés után abbahagyják a készítmény szedését, ami nem szerencsés, hiszen az olyan fontos elemek, mint a vas így sokkal kisebb mennyiségben jutnak csak a szervezetbe. A témában Ratkó Tünde szülésznőt kérdezte a ratkotunde.hu.

Tovább olvasom »
felfedezés, magyar kutatók, siker, terhesség, tudomány

Magyar tudósok életért vívott fantasztikus sikere

PP-Eletforma

Az úgynevett terhességi toxémia a várandós nők 5-8 százalékában a terhesség 20. hete után kialakuló, fehérjeürítéssel járó magas vérnyomás, mely súlyos, életveszélyes komplikációkkal járhat. Than Nándor Gábor, az MTA TTK Reprodukció Rendszerbiológiája Kutatócsoport tudományos főmunkatársa vezetésével, hat ország kutatóinak együttműködésében, rendszer-biológiai módszerekkel a világon elsőként sikerült azonosítani a praeeclampsia kialakulásában szerepet játszó korai molekuláris útvonalakat és szabályozási hálózatokat. Eredményeik hozzájárulhatnak korai diagnosztikus eljárások kidolgozásához, illetve terápiás eljárások kifejlesztését segíthetik elő.

Tovább olvasom »
front, kismama, szülésznő, terhesség, várandósvitamin

Na, ezt már tényleg nem birom!

PP-Eletforma

A nyár, a frontok és a hőmérséklet-ingadozás erősen megnehezítik a kismamák dolgát. A hatalmas pocakkal ugyanis ezeket a hatásokat sokszor nehezebben viselik a nők, mint előtte. Szerencsére azonban lehet ellene tenni. A védekezés módjáról, és a frontok, hőmérséklet-ingadozás hatásairól Ratkó Tünde szülésznő beszélt. 

Tovább olvasom »
Kulcsár Edina, Medox, nagyszülő, születés, terhesség, ultrahang

Amikor Kulcsár Edina könnyeivel küzd

PP-Eletforma

Alig győzzük kapkodni a fejünket mostanában, elképesztő, micsoda bébiboom van a hazai sztárvilágban. Lassan Kulcsár Edináékhoz is megérkezik a gólya, és megszületik a csinos műsorvezető kisfia. Edina nagyon szerencsésnek tartja magát, mert már most egészen biztos benne, nagymamák egész serege áll majd csatasorba, hogy vigyázhassanak Medoxra.

Tovább olvasom »
kismama, sport, terhesség, trimeszter, változás, várandósvitamin

Mi is történik egy kismamában?

PP-Eletforma

Minden trimeszterben más, és más, sok esetben kellemetlen, sokszor boldogságot hozó változások, melyekre fel kell készülni. Egyes részletek, mint például a második és harmadik trimeszterre jellemző légszomj, kikerülhetetlenek, mások azonban a megfelelő segítséggel javíthatóak, eltüntethetőek. A témában Ratkó Tünde szülésznő segít.

Tovább olvasom »
hőháztartás, izzadás, nyár, terhesség, várandós-vitamin, várandósvitamin

Ver a víz, kismama? Jó lesz vigyázni!

PP-Eletforma

A nyári kismamáknak a meleg mellett szembe kell nézniük még egy kellemetlen részlettel, ez pedig a fokozott izzadás. A várandósság alatt egyébként is fokozottan izzadunk, ami nyáron még intenzívebb, ez pedig gondokat is okozhat, hiszen az izzadság nem csak víz! A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos van a mi, és a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
családalapítás, IR, meddőség, terhesség, várandósvitamin

IR: tényleg ennyit kell vele foglalkozni?

PP-Eletforma

Napjainkban rengeteg nő küzd egy betegséggel, amit csak két kis betővel szoktak jelölni, ez az IR. Az inzulinrezisztencia hasi hízással is jár, talán ez az a tünet, amitől a legjobban rettegnek. Ennél azonban lényegesen több rombolást végez a szervezetben, sőt, a családban is! Az IR ugyanis kezeletlenül meddőséget okoz, és egy sor más betegség kialakulásához vezet, melyek tovább erősítik a fogamzóképtelenség meglétét. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos sietett a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
D vitamin, nap, nyár, terhesség, UVB-sugárzás, várandósvitamin

Nyáron D-vitaminhiány? Igen, ilyen is van!

PP-Eletforma

Itt a nyár, és a hőség, amikor az ember nem feltétlenül szeret a napon lenni, főleg akkor, ha várandós. De a napfénynek nagyon fontos szerepe van az életünkben, amit mindenképpen szem előtt kell tartanunk, ha egészségesek szeretnénk lenni. Ez pedig ilyenkor, nyáron is igaz, hiába hiszik sokan az ellenkezőjét. A D-vitamin szerepéről, valamint képzéséről beszél a ratkotunde.hu-nak dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos.

Tovább olvasom »
endokrinológus, nőgyógyászat, PCOS, terhesség

Kiderült, mi is okozza pontosan a PCOS-t!

PP-Eletforma

Szinte népbetegségnek számít a PCOS napjainkban. Nőgyógyászati, valamint endokrin eltérések és tünetek mellett a nehezített teherbeesés egyik vezető okának is tekinthető, így nem csoda, hogy számos kutatás irányul az okok felderítésére. Egy nemrégiben megjelent közlemény jelentős lépést jelent a folyamatok megértésében – ezzel kapcsolatban kérdeztük dr. Lőrincz Ildikót, a Budai Endokrinközpont  nőgyógyász-endokrinológusát.

Tovább olvasom »
családalapítás, jód, pajzsmirigy, terhesség, terhesvitamin, túlsúly, v itamin

Pajzsmirigy és túlsúly, nem jóbarátok….

PP-Eletforma

A pajzsmirigy egy igen összetetten működő szerv, melyről azonban sokan csak keveset tudnak. Pedig érdemes jobban megismerni, mert Magyarország jó része jódhiányos területnek számít, vagyis a pajzsmirigy megbetegedései viszonylag gyakoriak lehetnek. Fokozottan ügyelni kell erre a problémára várandósság, vagy babatervezés alatt is, főleg akkor, ha túlsúlyos a hölgy vagy a leendő kismama! A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
cukor, inzulinrezisztencia, IR, meddőség, terhesség, várandósvitamin

Segítség! Babát szeretnénk!

PP-Eletforma

Ma már az IR, vagyis az inzulinrezisztencia egy széles körben ismert fogalom, de a tünetekkel kapcsolatban még mindig sok a félreértés. Hogy miért is kell foglalkozni ezzel a betegséggel? Mert sajnos igen könnyen okozhat meddőséget is, így megkeserítheti a babára vágyó nők életét. A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
aggódás, köldökzsinór, Nagy Adri, őssejt, születés, terhesség

Nagy Adri: már most igazi paramami vagyok

László Márta

Nagy Adri terhessége alatt sem lassít a tempón. Néhány hónapja még folyamatosan forgatott, fellépésekre járt, de heti 1-2 alkalommal még most is felbukkan a képernyőn. Az énekesnő a hátralévő időszakban szeretne sok programot szervezi magának, és persze igyekszik ráhangolódni az anyaságra. Érzi, hogy kisbabája is aktív lesz, egy igazi kis rosszcsontot hord a szíve alatt, akiért már most talán picit többet aggódik a kelleténél.  

Tovább olvasom »
FSH, meddőség, mozgás, tápanyag, terhesség, várandósvitamin

Várjátok a gólyát aktívan!

PP-Eletforma

A meddőség bizony egyre és egyre több párt érint, nem csak hazánkban, hanem világszerte. Azonban sok esetben egy kis utánajárással fény deríthető egyes elváltozásokra, melyek gátolják a családalapítást. Mindemellett pedig maguk a párok is tehetnek azért, hogy a baba mielőbb megfoganhasson. A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos segít eligazodni a ratkotunde.hu segítségével.

Tovább olvasom »
ellenőrzés, kismama, mérgezés, mozgás, szülész-nőgyógyász, terhesség, terhességi toxicosis, toxaemia, toxin

Kismama vagy? Küzdj a toxaemia ellen!

PP-Eletforma

A kismamák esetében nem véletlen a folyamatos, rendszeres ellenőrzés. Nemcsak azért érdemes ezeken részt venni, mert a támogatások kiutalásának egyik feltétele. Azért is, mert akár a kismama életét is megmenthetik, hiszen olyan korképek időben történő felismerését teszik lehetővé, mint a terhességi toxaemia. A betegség megismerésében, és annak elkerülés lehetőségeinek ismertetésében dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
bor, haj, hajhullás, problémák, Stria, terhesség, terhességi csíkok

Más állapotban a hajad, a bőröd

PP-Eletforma

A fogantatás pillanatától kezdve számos változás megy végbe a szervezetben, amely gyakran haj- és bőrproblémákat is eredményez. Dr. Rózsa Annamária, a Dermatica bőrgyógyásza a várandósság alatti hormonális és kötőszöveti változások hatásairól, és a kezelési lehetőségekről beszélt.

Tovább olvasom »
anyagcsere-betegség, diéta, fejlődési rendellenesség, Pajzsmirigy-alulműködés, terhesség, túlsúly

Családtervezés felsőfokon

PP-Eletforma

A nőgyógyász szerint a családot tervező magyar nők negyedének van olyan súlyproblémája, amelyet a teherbe esés előtt rendezni kellene. Emellett a babára vágyó nőknek fel kellene tölteniük a vitaminraktáraikat is, mivel a megfelelő folsavbevitellel megelőzhetőek egyes fejlődési rendellenességek.

Tovább olvasom »
babavárás, D vitamin, gyümölcs, meddőség, terhesség, vitamin, zöldség

Gondoskodik rólunk a természet, de nem eléggé

PP-Eletforma

Amit valószínűleg nem kell senkinek magyarázni, az az, hogy miért is olyan fontos a tápanyagok pótlása a várandósság alatt, de az azért egy kicsit kevésbé megfogható, hogy miért kell már előre készülni, vitamint szedni, egészségesen élni, ha babát szeretnénk? Ez nem jön magától? Ratkó Tünde szülésznő ad tanácsokat.

Tovább olvasom »
egészség, meddőség, menzesz, rendellenesség, terhesség, vitamin

Mi számít normálnak, és mi van, ha késik?

PP-Eletforma

Megdöbbentően sok nő egyszerűen nincsen tisztában azzal, hogy milyennek is kellene lennie a menzeszének, mikor kellene, hogy jelentkezzen, és meddig kell, hogy tartson. És sajnos, ha csúszik, akkor sem fordulnak szakemberhez, csak legyintenek egyet, pedig a háttérben akár betegség is meghúzódhat! A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
aranyér, kor, mozgás, műtét, terhesség, vér

Aranyered van? Csak semmi pánik!

PP-Eletforma

Aranyérrel igen sokan küzdenek, mégis keveset beszélnek róla. A legtöbb ember tisztában van a tüneteivel, viszont kialakulásának okairól és kezeléséről több tévhit is kering. Dr. Tihanyi Balázs, a Trombózisközpont sebésze az aranyérrel kapcsolatos tényeket és tévhiteket ismerteti.

Tovább olvasom »
meddőség, nőgyógyász, szakorvos, terhesség, vitamin

Ez nem jelenti a nincs továbbot!

PP-Eletforma

Komolyan veszélyezteti a párokat a meddőség réme. Elkeserítő adat, hogy mind nálunk, mind pedig az egész világon ma minden negyedik pár kénytelen szembenézni ezzel a megpróbáltatással. És ez bizony nemcsak testileg, hanem lelkileg is próbára teszi az embert, kikezdi a kapcsolatokat. Azonban nem mindegy, hogy hogyan is értelmezzük a meddőség kifejezést, hiszen ezen nagyon sok múlhat! A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segít a ratkotunde.hu -nak, vagyis Nektek!

Tovább olvasom »
bélgáz, megelőzés, nőgyógyászat, táplálkozás, terhesség

Szent ég! A feleségem is pukizik!

PP-Eletforma

Szinte minden terhes nő találkozik a várandósság kellemetlen tünetével, amit a bélgázok okoznak. Igen, ez az az időszak, amikor a férj kénytelen szembesülni azzal, hogy bizony a felesége is pukizik. Méghozzá igen sokat. Az okokról és a kikerülési lehetőségekről dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos beszélt a ratkotunde.hu-nak.

Tovább olvasom »
ciszta, meddőség, mozgás, PCOS, petesejt, terhesség, vitamin

Minden negyedik párnál késik a gólya

PP-Eletforma

Elképesztően sok pár küzd napjainkban a meddőséggel. A gond ma már minden negyedik párt közvetlenül érint. Az egyik leggyakoribb kiváltó ok egy olyan betegség, melyet sokan ismernek, mégsem tudnak róla néhány nagyon fontos dolgot. A PCOS betegségről dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvost faggatta a ratkotunde.hu.

Tovább olvasom »
helyes táplálkozás, kismama, terhesség, trimeszter, vitamin

A terhesség három állapota

PP-Eletforma

Nem véletlenül osztják három szakaszra a terhességet – hiszen a trimeszterekben eltérőek az igények! Na de miért? Máshogyan fejlődik a szakaszokban a baba? Akkor mások az igényei is? Ezekre a kérdésekre ad választ dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos a ratkotunde.hu-nak.

Tovább olvasom »
elhízás, helyes táplálkozás, terhesség

4 tévhit a terhességi hízásról

PP-Eletforma

A várandóssággal kapcsolatban megdöbbentően sok tévhit él a fejekben, és ezek többsége a megfelelő étkezést, és főleg a terhesség alatti hízást érinti. Dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos segítségével a ratkotunde.hu most helyreteszi a legtöbbször előkerülhető hízási tévhiteket.

Tovább olvasom »
cukor, ovuláció, peteérés, stressz, terhesség

Cukor miatt is késhet a gólya

PP-Eletforma

Akár teherbe szeretne valaki esni, akár nem, fontos, hogy ha a normálisnál eltérő a ciklusa, mindenképp vizsgáltassa ki magát, ugyanis akár súlyos betegséget is jelezhet! Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa elmondása szerint meglehet, hogy cukorbetegség áll a hátterében.

Tovább olvasom »
anyatej, orvosi tanács, tej, terhesség, tévhitek, vitamin

Se tej, se anyatej?

PP-Eletforma

Nem egyszer futunk bele hajmeresztő tévhitekbe a netet böngészve, amikkel a legnagyobb baj az, hogy sokan szentírásnak veszik, és ezzel megnehezítik a saját dolgukat a várandósság alatt, ami valljuk be, egyébként sem éppen könnyű. Az elfuserált tévhitek között az egyik legnagyobb a tejjel kapcsolatos. Ezt tesszük most rendbe, és ebben van dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos a ratkotunde.hu segítségére.

Tovább olvasom »
császármetszés, Kapocs Zsóka, terhesség, ultrahang

Kapócs Zsóka: Minden gondolatom egy olyan ember körül forog, akit nem is ismerek

PP-Eletforma

Csupán néhány hónap és Kapócs Zsóka édesanya lesz. Már most rendkívül erős anyai érzései vannak, minden gondolata kisfia körül forog, még munkával is nehéz visszarángatni a valóságba. Teljesen felkészült a pici érkezésére, kivasalt mindent, kész a babaszoba is, és már a bőröndjét is bepakolta, amivel a kórházba megy majd, ha eljön az idő.

Tovább olvasom »
gyümölcs, kövérség, soványság, terhesség, testalkat, testsúly, zöldség

Kövéren, és túl soványan is csak vágyakozhatunk?

PP-Eletforma

Azon dolgok között, melyek meddőséget okozhatnak, nagyon kevésszer említik meg a testsúlyt, pedig nagyon fontos tényező. Ráadásul a túlságosan vékony és a nagy felesleggel rendelkező nőknek is szembe kell néznie a problémával. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segített a ratkotunde.hu-nak és nekünk.

Tovább olvasom »
gyümölcsturmix, smootie, terhesség, vitamin

Mennyire fontosak a vitaminok? Jobban, mint hinnéd!

PP-Eletforma

Egy közelmúltban megjelent tanulmány alapján kiderült, hogy egy új gyümölcsturmix akár 5 %-kal is növelheti a termékenységet. Ez az 5 % pedig igen sokat jelent – tekintve hogy egy normál ovuláció alatt a baba esélye nagyjából 20%. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász van a ratkotunde.hu és a mi segítségünkre.

Tovább olvasom »
BODY kiállítás, magyar orvosok, programajánló, tárlat, terhesség, tesmozgás

Budapestre jön a TEST

László Márta

Február 15-én megérkezik Magyarországra a világhírű BODY kiállítás. A lenyűgöző emberi testet bemutató tárlat mérete Európában is egyedülállónak számít: 2200 négyzetméteren több mint kétszáz preparátumot tekinthetnek meg a látogatók. A kontinensen még soha, egyetlen városba se látogatott el a tárlat ilyen gazdag kiállítási anyaggal. ²²

Tovább olvasom »
petesejt, petevezeték, speciális vizsgálat, spermium, terhesség

Késik a gólya? Lehet, hogy a petevezetékkel van baj

PP-Eletforma

Számtalan tényező húzódhat a teherbeesési nehézségek hátterében, melyek lehetnek pl. pszichés, hormonális, illetve szervi okok is. Leggyakrabban az endokrin rendszer zavaráról esik szó a meddőség kapcsán, ám igen gyakoriak a fizikai akadályok is. Ilyen pl. az egyik vagy mindkét petevezető elzáródása, ami miatt az érett petesejt nem képes a méhet elérni. Dr. Hernádi Balázzsal, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyászával a petevezeték átjárhatósági vizsgálatairól beszélgettünk.

Tovább olvasom »
artériás, belső szervek, terhesség, trombózis, vénás, véráram, vérrög

Vénás trombózis – több típusa ismert

PP-Eletforma

Két nagy csoportba soroljuk a trombózisokat: léteznek artériás és vénás trombózisok. Természetesen ezeken belül is vannak alcsoportok. Prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája a vénákban kialakult vérrögökről és kezelésükről beszélt.

Tovább olvasom »
fáradékonyság, jód, pajzsmirigybetegség, terhesség, TSH

Leggyakoribb tévhitek a pajzsmirigyzavarokról

PP-Eletforma

Szinte nincs is olyan család, melynek tagjai közt ne lenne legalább egy valaki, aki ne küzdene valamilyen pajzsmirigyzavarral. Sajnos a probléma népbetegségnek számít, és számtalan gondot generál. Bár sokakat érint, mégis rengeteg a tévhit vele kapcsolatban. Dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája a leggyakoribbakat oszlatta el.

Tovább olvasom »
fogamzásgátló, nőgyógyász, tabletta, terhesség, tévhit

5 tévhit a fogamzásgátlókról

PP-Eletforma

Igen sokan nyúlnak fogamzásgátló tablettákhoz a nem kívánt teherbeesés ellen, melyek csaknem 100 %-os védelmet nyújtanak. Bár már jó ideje forgalomban vannak ezek a készítmények, még így is számos tévhit kering a köztudatban velük kapcsolatban. Dr. Hetényi Gábor, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyásza a leggyakoribbakat szedte össze.

Tovább olvasom »
felkészülés, nőgyógyász, ovuláció, táplálkozás, terhesség, vitamin

Segítség, anyuka szeretnék lenni!

PP-Eletforma

Nagyon sok nő keseredik el azon, hogy egyszerűen nem sikerül természetes módon teherbe esnie. Próbálkoznak sok dologgal, amik közül jó néhány hatékony is, de először mindenképpen rendbe kell tenni az alapokat, amikre építkezni lehet. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyászt kérdezte a ratkotunde.hu.

Tovább olvasom »
baba, Czeizel Intézet, gondoskodás, őssejt, Szabó Zsófi, terhesség

Úristen, vajon milyen anyuka leszek?

PP-Eletforma

Várakozás, izgalom, de egyben új kihívás és felelősség is –  néhány hét és Szabó Zsófi édesanya lesz. A gyönyörű műsorvezető mindennél jobban várja kisfia érkezését. Ahogy ő fogalmaz, álomszerűen éli meg terhességét, szerencsére semmilyen nehezítő körülmény nem akadályozza élete egyik legcsodálatosabb időszakában. A babával kapcsolatos kérdésekben pedig családja, barátai véleményét, tanácsait is jó szívvel fogadja.  

Tovább olvasom »
diéta, egészség, nőgyógyász, paleo, táplálkozás, terhesség

A paleo mellett is lehetek terhes?

PP-Eletforma

Van egy igen nagy alapigazsága az életnek: a tökéletes egészséghez az étkezésen át vezet az út. Ez az oka annak, hogy megannyi tuti, elképesztő, hasznos és tévedhetetlenül biztos diétával, vagy étkezési nézettel találkozhatunk. Napjainkban az egyik legnépszerűbb a paleo. A kérdés csupán az, hogy ez a diéta mennyire befolyásolja a várandósság kialakulását, vagy annak megtartását? A kérdésben dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász van segítségünkre.

Tovább olvasom »
babaméret, étkezés, örökletesség, terhesség, vitaminok

Tévhitek a várandós vitaminokról

PP-Eletforma

Nagyon sok tévhit kering a köztudatban a különböző támogató szerekkel kapcsolatban. A terhesvitaminok egyik leginkább elterjedt – úgymond – mellékhatása sok ember szerint az, hogy a többlet tápanyag bizony hatalmas babákat eredményez. Hogy ebből a hiedelemből mi az, ami igaz, arról dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász beszélt a ratkotunde.hu-nak.

Tovább olvasom »
magzat, mozgás, szívhang, terhesség, ultrahang

Nagy a csend a pocakban – Mi lehet a baj?

PP-Eletforma

A kismama a terhesség megállapítása után izgatottan várja az első ultrahangos képeket, a szívhangot, az első fontosabb vizsgálatokat, de a legjobban azt, hogy mikor mozdul már meg a baba! Hogy ez pontosan mikor történik meg, és mire kell figyelni a mozgással kapcsolatban, arra Ratkó Tünde szülésznő válaszol.

Tovább olvasom »
kismama, réz, terhesség, várandósság, vitamin

Kívánják a rezet a kismamák…

PP-Eletforma

Az egészséges élethez nem csak a vitaminokra, hanem bizonyos ásványi anyagokra és nyomelemekre is szükségünk van. Ilyen a réz is, melynek bevitelét az étkezésből fedezni igencsak nehézkes, főleg az olyan időszakokban, mint a várandósság.Miben van réz?

Tovább olvasom »
magzat, szívhang, terhesség, ultrahang, vetélés

Mikortól lehet hallani a magzat szívhangját?

PP-Eletforma

A fogantatás tényét a legtöbben egy kis pálca segítségével tudják meg. ám ez nem jelent biztosat, mindenképpen orvoshoz kell fordulni! Azonban, hogy az orvosnál ne rettegés legyen a vizsgálat vége, érdemes tisztázni, hogy mikortól is lehet hallani a magzati szívhangot.

Tovább olvasom »
hormon, menstruáció, pajzsmirigy, PCOS, petefészek, stressz, terhesség

A kimaradt menzesz betegséget is jelezhet

PP-Eletforma

A menstruáció elmaradásakor, már elkezdünk örülni, hogy igen, végre várandósak vagyunk. Ám amikor a teszt nem mutat semmit, és az orvosi vizsgálat is megerősíti, hogy mégsem vagyunk terhesek, akkor gyanakodhatunk, hogy sajnos valami más van a háttérben. A menstruáció kimaradásának számos oka is lehet…

 

Tovább olvasom »
egészséges szervezet, hormon, pajzsmirigy, terhesség, túlsúly

Túlsúlyos vagy? Lehet, hogy ezért nincs gyereked!

PP-Eletforma

Egyre több nő – és férfi – küzd manapság meddőséggel, melynek hátterében számtalan tényező állhat. Azonban az tény, hogy a túlsúllyal rendelkezők jóval nehezebben esnek teherbe, mint a normál BMI-vel rendelkező társaik. Hogy mi ennek az oka, arról dr. Lőrincz Ildikóval, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusával beszélgettünk.

Tovább olvasom »
elővigyázatosság, mozgás, okok, pecsételő vérzés, terhesség, vetélés

Rémálom a pecsételő vérzés terhesség alatt

PP-Eletforma

Valószínűleg minden nő rémálma a pecsételő vérzés, amikor éppen babát vár. Ezen sajnos nem is lehet csodálkozni, hiszen például a vetélés egyik előjele is lehet ez a jelenség. De hogy pontosan mi is állhat a hátterében terhesség  alatt, arról Ratkó Tünde szülésznő beszélt a ratkotunde.hu-nak.

Tovább olvasom »
fogamzásgátlás, nőgyógyászat, terhesség, védekezés

Fogamzásgátlás terhesség után

PP-Eletforma

Szülés után egy bizonyos idő elteltével ismét fogamzásgátlásra van szükség a nem kívánt terhesség ellen. Hogy mégis mikor érdemes újra védekezni, és hogy milyen lehetőségek közül lehet választani, arról dr. Lőrincz Ildikó, a Nőgyógyászati Központ nőgyógyász-endokrinológusa beszélt.

Tovább olvasom »
babavárás, félelem, lelki tényezők, meddőség, szülés, terhesség, tokofóbia

A félelem is okozhatja a meddőséget!

PP-Eletforma

Igen magas, és évről évre egyre csak nő Magyarországon a meddő párok száma. Ez már önmagában is nagyon aggasztó, hiszen rámutat arra, hogy nagyon sok felderítetlen betegséggel állunk szemben. Ugyanakkor számolni kell azokkal a tényezőkkel is, melyeket mi magunk generálunk. Ebben az esetben a szüléstől való beteges rettegéssel, vagyis a tokofóbiával foglalkozunk. A témában dr. Angyal Géza szülész nőgyógyász főorvos segít eligazodni.

Tovább olvasom »
gyermekáldás, pajzsmirigy, terhesség, TSH-érték

Mennyinek kéne lennie, ha gyereket akarok?

PP-Eletforma

Amennyiben valaki gyermeket szeretne, ám már hosszabb ideje próbálkozik, felmerülhet benne a gyanú, hogy vajon hormonális probléma okozza-e a sikertelenséget. Gyakori ugyanis, hogy pajzsmirigyzavar a negatív tesztek okozója, ám sajnos azt csak kevesen tudják, hogy a gyermekáldáshoz mi is a legideálisabb TSH szint. A kérdésre dr. Békési Gábor PhD, a Budai Endokrinközpont pajzsmirigy specialistája ad választ.

Tovább olvasom »