Tea mindenkor

A tea nyáron hűsít, frissít, gyönyörködtet. Ősszel és tavasszal vidít, vigasztal és esztétikus. S persze a tél is elképzelhetetlen forró tea nélkül. Teát főzni kellemes és élvezetes foglalatosság, miként inni is, mégpedig leginkább a megfelelő alkalmatosságból. Ma már a legkifinomultabb ízlésű teaivó is megtalálja a kedvére való holmit, amely korántsem csak a pohárból áll, és ugyanígy a belevalót is.

Az igazi a valódi, teacserjéből készült tea, de nemkülönben kellemesek, hasznosak és egészségesek a gyümölcs- és gyógyteák. A főbb teafajták: a fekete, a zöld, a fehér, az oolong és az öreg teák. E nemes füveket is ízesítik néha: virágokkal, aromás növényekkel – ezeknek azonban semmi közük a sarki közértben kapható, vegyileg előállított választékhoz -, bár a dogmatikus teások még ezektől is eltekintenek.

A rutinos teaivók

közül is csak kevesen tudják, hogy az említett különbségekre legkevésbé vagy legalábbis nem csak az elnevezésük utal. Nem arról van szó, hogy szigorúan más típusú növényből készül az egyik vagy másik, bár nagyon markáns különbségek vannak a szerint, hogy Kínában, Indiában, Japánban vagy Ceylonban honos-e a tea. Meghatározó tényező, hogy mikor szüretelik, hová, milyen magasra ültetik, de leginkább az számít, hogy utána hogyan és mennyi ideig kezelik a becses italnak valót.

A két legelterjedtebb típus a zöld és a fekete tea -akár ugyanarról az ültetvényről is származhat, csak a zöldet frissen használják, alig fermentálják, szárítják, oxidálják -, míg a feketét hosszabban érlelik.

A legtovább az öreg teák felkészítése tart, akár évekig is, különleges technikákkal, igen kifinomult módszerekkel, következésképp ezek valódi ínyencségnek számítanak az ennek megfelelő árral. Még sincs alapvető értékrendbeli különbség az egyes fajták között, az árak a befektetett munkát és a felhasznált levelek mennyiségét tükrözik.

Végül is a teázás