Facebook hozzászólás
350

Folytatódik a TV2 sztárkereső műsora

Sztárban Sztár leszek! – ők a második évad mesterei

2021-ben jön a Sztárban Sztár leszek! új évada, amelyben ismét civilek mutathatják meg rátermettségüket. A versenyzőket mindenben támogató mesterek ezúttal: Tóth Gabi, Köllő Babett, Majka és Pápai Joci lesznek.

A műsor első szakaszában most is az előválogatók és a középdöntő várja majd a nézőket, az élő adások alkalmával pedig a 12 döntős sorsának alakulását követhetik figyelemmel. Az énekesek látványos élő showkban próbálják majd hétről-hétre a legtökéletesebben hozni mind hangban, mind megjelenésben az ikonikus külföldi és hazai előadókat.

A mesterek székeiben az első szériában is részt vevő Tóth Gabi és Pápai Joci mellett, Köllő Babett és Majka foglal majd helyet. Babettnek és Majkának sem teljesen ismeretlen a terep, hiszen korábban mindkettőjüket láthattuk zsűritagként, ám most egy kicsit komplexebb feladat vár rájuk. Amellett, hogy ítészként kell helytállniuk, a versenyzők mesterei lesznek, akik végigkísérik felkészülésüket és segítik őket a műsorban.

Majka és Babett már alig várja, hogy kialakuljanak csapataik, és megkezdhessék a közös munkát az énekesekkel.

„Nagyon boldog voltam mikor megtudtam, hogy a mesterek között lehetek, ráadásul egy ilyen csapatban. Ez egy egészen másfajta kihívás, mint zsűrinek lenni, sokkal összetettebb. Hiszen itt saját csapatom lesz, saját versenyzőim, akiket hétről-hétre fel kell majd készítenem és átadni a tudásom legjavát. Tudni kell rólam, hogy maximalista vagyok, ahogy a színházi szerepeimnél magamtól is a legtöbbet várom, úgy valószínűleg a versenyzőim esetében is fontos szempont lesz, hogy a legjobbat hozzák ki magukból. Nagyon várom ezt a számomra is újfajta kihívást”
– mondta Köllő Babett.

Örülök, hogy elvállaltam ezt a műsort, mert mindig is szerettem a zsűrizést, és azt a spontaneitást, amit csak egy élő showban élhetsz át estéről-estére. Ugyanakkor soha nem pártfogoltam még tehetségeket, sosem volt erre időm a saját projektjeim mellett, pedig mindig is érdekelt. Picit félek is tőle, mert az ilyen típusú műsorokban nagyon részrehajló tud lenni az ember, a saját versenyzőivel. Biztos, hogy őszinte leszek mint mindig és sokszor nem esik majd jól, ha meg kell mondanom egy előadónak, ha rossz amit csinál, és ezzel összetöröm az álmait

– tette hozzá Majka.





Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

ÉLET-MÓD

Milyen vászonképet adjak ajándékba?

Születésnapok, névnapok, diplomaosztók, karácsony vagy évforduló – ha egyedi ajándékkal szeretnél kedveskedni…

Penész megszüntetése páramentesítővel

Amikor légszennyezettségről beszélünk, elsősorban a kipufogógázra, az üvegházhatású szennyező anyagokra, a füstölgő…
1 / 3 453

STÍLUS

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!