Facebook hozzászólás
540

Sör mi több

Jó hír! Hivatalosan is ihatunk már sört 2017-ben! A Magyar Sörgyártók Szövetsége megtartotta hivatalos csapolását. A szervezet tobvábbra is a sör és a modern magyar gasztronómia kapcsolódását erősíti. Mint kiderült, ehhez jó alapot szolgáltat a prémium kategóriájú termékek forgalmának tavalyi, erőteljes növekedése.

Immár hagyományosan szezonnyitó ünnepséggel indította az évet a Sörszövetség. A szervezet harmadik éve rendezi meg a Sör mi több eseménysorozatot, amely mára a sörkultúrát fejleszteni kívánó sörgyártók összefogásának szimbóluma lett. A szezonnyitón részt vettek a sörfőző kisüzemeket képviselő cégek és szervezetek, valamint innovatív sörtechnológiákat fejlesztő startup vállalkozások is.

Sör mi több, sör és fogása, Kép: sajtóanyag
Sör mi több, sör és fogása, Kép: sajtóanyag

A szövetség igazgatója Vásárhelyi Istvánnak csapolta az első korsó idei nedűt, a sörgasztronómus ezt követően különleges grillétel és sör párosításokat mutatott be. Az elsők között köszöntötték frissen csapolt itallal az új szezont olyan hírességek, mint Kiss Ramóna, Mádai Vivi, Lukács Mikike, Fördős Zé és Rákóczi Feri.

Ruby Riserva – ez igazi Unicum!
Nemrég mutatták be a sajtó munkatársainak a Zwack család újdonságát, az Unicum Riservat! Miközben kortyolgattam, arra gondoltam, nemcsak akkor volt isnteni, hanem milyen remek lesz ezt iszogatni egy nyárestén a teraszon! Íme tehát a kitünő recept – csak Nektek!

– A sör a közösségi italok királya. A hazai sörök pedig kiváló minőségűek. Elkezdődött az idei sörszezon. Mindenkit biztatok, hogy bátran kísérletezzen és párosítsa kedvenc ételeit finom sörökkel – mondta dr. Schillinger Attila.

A szervezők reményei szerint az idei szezon is a minőségi sörök, illetve a hozzájuk passzoló ételek tudatos, kulturált fogyasztásának jegyében zajlik majd. Az egész éven átívelő Sör mi több kezdeményezés számos izgalmas eseményt és aktivitást ígér, a szervezők remélik, hogy az érdeklődő, vagy éppen az új kalandokat kereső, leendő fogyasztóknak segítségére lesznek abban, hogy rátaláljanak a kedvenc sör-étel párosításaikra.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

GASZTRO

KUL-TOUR

1 / 158

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!