Facebook hozzászólás
271

Póréhagymás reteksaláta márványsajttal

A sok zöldséget fogyasztók között bizonyítottan jóval kevesebb a szív- és érrendszeri betegségben, túlsúlyban szenvedők aránya, mint a „nagy húsevők” között, és ritkábban támad a cukor- és rákbetegség is. Következzen tehát az egészség jegyében néhány igazán kímélő vegetáriánus étel!

Ínycsiklandóan finom és egészséges is – Kép: Pixabay

Hozzávalók:

50 deka fekete retek,

1 szál póréhagyma,

10 deka márványsajt,

2 deci kefir,

fél citrom leve,

2-2 evőkanál olívaolaj és borecet,

1-1 evőkanál méz és mustár,

1 késhegynyi frissen őrölt fekete bors,

só, díszítéshez néhány salátalevél.

Elkészítése: a retket meghámozzuk, és apró lyukú reszelőn lereszeljük. A póréhagyma fehér részét tisztítás után hajszálvékony karikákra vágjuk, zöld részét vékony csíkokra szeljük. A két alkotóelemet összekeverjük, megsózzuk, majd lefedve körülbelül fél órán át állni hagyjuk. A kefirt összekeverjük a citromlével, az olajjal, mézzel, borecettel, a sóval és a borssal, végül a lereszelt sajttal, majd az így kapott mártást a pórés retekre öntjük. Jól összeforgatjuk, majd lefedve hűtőszekrényben néhány óráig érleljük.

 



Facebook hozzászólás
További cikkek

Hozzászólás zárolva.

STÍLUS

1 / 630

GASZTRO

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne heti hírlevelet kapni a témában, vagy értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!